Mintegy 24,3 százalékkal nőtt a termálfürdők jegyára az elmúlt egy évben. A Termál Online számítási alapján az elmúlt 11 évben ez számít a legnagyobb drágulásnak.
Míg egy évvel ezelőtt 3183 forintért fürödhettünk átlagosan, ez mostanra 3955 forint lett. Ebbe beleszámít minden termálfürdő, a legnagyobb és legdrágább fürdőkomplexumoktól a legkisebb létesítményig.
A számításhoz a nyári főszezoni, felnőtt napi belépők árát vették alapul. Ahol pedig többféle jegytípust is kínál a fürdő, ott a lehető legolcsóbbat kalkulálták be.
- 11 évvel ezelőtt, 2012-ben 1696 forintba került egy belépő, azaz mostanra 133,2 százalékot emelkedtek az árak.
- A legkisebb változást 2013 és 2014 között mérték, 1,2 százalékot.
- A mostanit megelőző drágulás 19,9 százalékos mértékű volt 2021 és 2022 között.
A lap szerint a drámai áremelkedés oka elsősorban a brutális energiaárak miatt következett be, ami azóta ugyan némileg mérséklődött, de tavaly ősszel még úgy nézett ki, hogy sok fürdő bezárásra kényszerül emiatt.
Végül zömében csak időlegesen álltak le létesítmények, többségüknek sikerült átvészelnie az időszakot.
Azonban számos olyan szolgáltatás és termék ára is megemelkedett, melyek a fürdők üzemeltetéséhez szükségesek, nem beszélve a bérekről.
Felújították a magyar strandok kétharmadát, és újak is nyíltak
A szinte egész évben üzemelő fürdők mellett a vakáció kezdetére országszerte fokozatosan megnyitnak a strandok is, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ezek kétharmada kínál minőségibb vendégélményt a pihenéshez - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők