A budapesti, nagy forgalmú közterek tisztaságának biztosítása érdekében – a korábbi magyar tapasztalatokat és a nyugat-európai nagyvárosi gyakorlatot elemezve – térgondnoki szolgálat felállítását kezdte meg a Budapesti Közművek – írja a Népszava.
A társaság közleménye szerint
- a Blaha Lujza téren,
- a Deák Ferenc téren,
- az Etele téren,
- a KÖKI-n,
- az Örs Vezér téren
- és a Széll Kálmán téren
találkozhatunk először a jelenséggel.
A térgondnokokat a Budapesti Közművek az adott térre dedikáltan, két műszakos munkarendben (hajnaltól kora délutánig, azután késő estig) foglalkoztatja majd, és feladatkörük az adott csomópont köztisztasági rendjének biztosítására fókuszál. A térgondnok munkaköre szerint folyamatosan a körülhatárolt területen tartózkodik, és
- köztisztasági szemlét végez,
- kezeli a palackgyűjtés, vagy éppen a varjak miatt kialakuló köztisztasági helyzeteket,
- felszedi az útjába kerülő szemetet,
- szükség esetén felkéri az illetékes fővárosi vagy kerületi önkormányzati szolgáltatókat, illetve az érintett elárusítóhelyeket a kezelésükbe tartozó hulladékgyűjtők soron kívüli ürítésére,
- udvariasan fellép a közterületi normák felelős, környezettudatos betartatása érdekében a járókelők, az elárusító-helyek, vagy épp a kutyasétáltatók felé.
A közművek szerint a térgondnokok jól beazonosítható, a Budapesti Közművek logójával ellátott egyenruhájában végzik majd a feladatukat, szükség esetén pedig azonnal értesíteni tudja a rendőrséget vagy a mentőszolgálatot.