Az első magyarországi hibrid okosbolt tavaszi megnyitásának kedvező tapasztalatai alapján már újabb egységek automatizálását is tervezi a Laurel Kft. technológiájával a Coop Szeged Zrt. – közölték a cégek az MTI-vel. A két cég együttműködésével elindult szegedi üzletben négy és fél hónap alatt már 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, és az egész naposra kiterjesztett nyitvatartással járó jelentős forgalomtöbblet dacára nem nőtt meg a leltárhiány. A mesterséges intelligenciával támogatott rendszer három lopási kísérletet is leleplezett.

Bessenyei István, a Laurel Kft. alapító-tulajdonosa szerint a 247 Shop megoldás egyik központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat – például, ha valaki a táskájába rejti az árut, vagy a boltban fogyasztja el a terméket.

Ezek az automatikus riasztások jelentősen megkönnyítik az egyszerre több kamerát figyelő távfelügyelet dolgát, de az utólagos bizonyítást is segíti, hogy gyorsan kiderül, mikor, hol és hogyan történt a lopás. Így a személyzet nélküli működés lényegében kisebb kockázatot jelent, mint a hagyományos – tette hozzá.

Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója kifejtette, az új típusú bolt az indulás óta stabilan, a várakozások felett teljesít, és a mesterséges intelligencia működése is minden szempontból bevált.

A Coop Szeged Zrt. Szent István téri üzletében május óta napközben hagyományos kiszolgálással, a normál nyitvatartási időn kívül pedig teljesen automata üzemmódban, személyzet nélkül várják a vásárlókat. A személyzet nélküli üzemmódban a bolt egy telefonos alkalmazással használható. A 150 négyzetméteres eladóterű üzletben 4 ezer árucikket biztosítanak a vevőknek.