Surányi György a Pénzügykutató Zrt.-ben tartott előadásában közölte: nincs repülőrajt, de klasszikus értelemben vett gazdasági válság sem fenyeget Magyarországon, hiszen az elmúlt tíz évből kilencben nőttek a reáljövedelmek. Ugyanakkor a magyar gazdaság évek óta recesszióban van, és szinte minden mutatóban lemaradt az uniós országokhoz képest, emellett a folyó fizetési mérleg - két és fél évet leszámítva - tartósan többletben van, a költségvetés helyzete sem fenntarthatatlan, vagyis
a jelenlegi, kritikusan rossz gazdaságpolitika akár még évekig is működőképes lehet.
A közgazdász szerint a gazdaság növekedési csapdába került: az elmúlt 25 év téves gazdaságpolitikái miatt kedvező külső környezetben is csak 1-1,5 százalékos növekedésre képes költségvetési stimulusok nélkül, míg kedvezőtlen környezetben a potenciális növekedés 0 százalékra csökken.
A Népszava tudósítása szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját bírálva Surányi hangsúlyozta: a kormány nem piaci megoldásokkal operál, hanem mikromenedzseléssel, korrupcióval és a verseny korlátozásával rontja a gazdaság versenyképességét. Szerinte alapvető tévedés, hogy a kkv-k támogatása növelné versenyképességüket, és minél több „puha” vagy ingyen pénzt juttatnak a gazdaságba, annál inkább romlik a versenyhelyzet.
Bár a jelenlegi helyzet fenntartható, Surányi szerint minél előbb ki kell lépni ebből a gazdaságpolitikából.
A volt jegybankelnök szerint választásokra készülő pártok ígéretei sem túl biztatóak: a kormány tervei antiszociálisnak - például a gyermekes nők adómentessége vagy a 14. havi nyugdíj -, ezek inkább a magasabb jövedelműeknek kedveznek. A Tisza Párt programja sem következetes: az alacsony nyugdíjak differenciált emelésén túl az egészséges termékek áfacsökkentését „agyrémnek” nevezte; a Fidesz költséges intézkedéseinek fenntartása mellett a Tiszának nem maradna mozgástére a saját programok végrehajtására. Ez akár gazdasági krízishez is vezethet - figyelmeztetett Surányi György.