„Siófok elesett” – írták a siófoki Petőfi sétány vendéglátósai. Az árvaszúnyogok esténként milliós tömegben lepik el a balatoni várost. A rajzás ellehetetleníti a teraszos vacsorákat, fagylaltozást, sőt még a beszélgetést is. A rovar csípni nem tud, irtani tilos, a kétségbeesett vállalkozók szerint azonban ez már elviselhetetlen – így foglalta össze a helyzetet a sonline.hu.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói már kora tavasszal figyelmeztettek a nagyobb számú, csípésre képtelen rovarok tömeges kikelésére, még a siófoki szolgáltatók, vállalkozók is döbbenten állnak a jelenség előtt. Az esténként megjelenő rovarfelhőktől nem lehet enni, inni, fagyizni, kiülni a teraszra, de még beszélgetni sem, mert belerepülnek az ember szájába, szemébe.
A kültéri zenei eseményekről sokan menekülnek, a szállóvendégek a sötétben üldögélnek a teraszokon.
Az árvaszúnyogok már nem csak a Balaton-part közvetlen közelében rajzanak milliószámra, hanem Siófok szinte teljes területén. A magánszálláshely-szolgáltatók esténkén nem mernek lámpát kapcsolni, mert azonnal megjelennek a rovarok.
Bezáró fagyis, az éttermek bukják az esti vendégforgalmat.
A Petőfi sétány egyik fagyizójának tulajdonosa szerint, ne irtsák ki a szúnyogokat, de legalább gyérítsék. Hozzátette, 21 éve van boltja a Balatonnál, de ilyet még nem látott.
Egy másik vendéglős azt írta ugyancsak a Petőfi sétányról, hogy két hónapja bukják a vacsoráikat, mert mire a pincérek az asztalhoz érnek, nem látni az ételt a szúnyogoktól. Próbáltak ellene tenni, a közvilágításra zsákot húztak, hogy tompítsák a fényt, ami valamelyest sikeresnek bizonyult, de másnap a közterületesek leszedték.
A szúnyogirtás hazánkban csak a csípőszúnyogokat célozza. Az árvaszúnyog pedig nem csípőszúnyog. Így irtani sem fogják.
Nem szabad, és technikailag lehetetlen az árvaszúnyogot irtani és gyéríteni – hangsúlyozta Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség szakembere, a szúnyoggyérítést monitorozó szakértői csoport vezetője, aki a lapnak elmondta, hogy
Hozzátette, ilyen hosszan elhúzódó, és a Balaton egy szűk sávjára, Siófok és néhány közeli településre jellemző rajzásra nem emlékszik, pedig 28 éve foglalkozik szúnyogirtással a tó partján.
Ahogy a Tiszavirágzást sem lehet kémiailag megzavarni, úgy a balatoni árvaszúnyogokat sem lehet gyéríteni.
Szakemberek azt tanácsolják, hogy a legjobb és legkíméletesebb módja a védekezésnek az, ha nem vagyunk a fényforrások közvetlen közelében. Helyezzünk ki egy kicsit távolabb eső pontra egy erős hideg, fehér fényforrást, ahol mi tartózkodunk, oda pedig egy lágyabb meleg, sárgás fényt érdemes tenni, ugyanis azokra nem repülnek a szúnyogok.
Az árvaszúnyogok nem bántanak, csak zavaróak, de biológiai szempontból kulcsfontosságú szereplők a Balaton ökológiai rendszerében. A vízfenék üledékében élnek és szerves törmeléket, algát fogyasztanak. Ezzel tisztítják az iszapot, és szellőztetik is azt. Ugyanakkor több mint 30 halfaj ivadékai, vízi madarak, fecskék és denevérek is táplálkoznak velük.
Az árvaszúnyog-lárvák mennyisége és fajösszetétele érzékenyen reagál a vízminőség változásaira. A mostani erős jelenlétük azt jelzi, hogy a tóban ismét növekszik a belső tápanyagterhelés, ami hosszabb távon vízminőségi problémákhoz is vezethet.