A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére.
Simicskó István a párt Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban elmondta: az elmúlt időszakban több nyugdíjasszervezet felkereste azzal a problémával, hogy tapasztalataik szerint a kereskedelmi egységekben nagyon sok helyen már csak automata pénztárgépeknél lehet fizetni. Fontosnak nevezte, hogy az idősebb emberekre is tekintettel kell lenni.
Tegyék lehetővé négyszáz négyzetméter feletti üzlethelyiségekben a kereskedők azt, hogy természetes személynél, pénztárosnál fizethessenek a bevásárlást követően a nyugdíjasok vagy azok, akik ezt igénylik
– javasolta a kormánypárti politikus.
Indítványa szerint a vásárlóknak szabadságot kell adni az ügyben, hogy választhassanak: készpénzzel vagy kártyával, automatánál vagy természetes személynél fizetnek.
A kereskedelem is arról szól, hogy emberközpontúvá kell tenni – tette hozzá Simicskó István, aki szerint az automatizálási folyamatok felgyorsultak, ami bizonyos értelemben kényelmesebb a kereskedőnek és a bankoknak is, de lehetővé kell tenni a hagyományos vásárlást is a jövőben.