Megdöbbentő titok látott napvilágot Lenadro DiCaprióról az egyik filmje kapcsán. Még 1995-ben, a Gyorsabb a halálnál című film castingján Sharon Stone meglátta az akkor 21 éves fiút, aki már akkor teljesen lenyűgözte őt.
A színésznő remélte, hogy a stáb Leót választja a szerepre, nagyon szeretett volna ugyanis a fiatal sráccal dolgozni. A stúdió azonban azt mondta Sharon Stone-nak,
nem tartják jó ötletnek, hogy egy teljesen ismeretlen színész kapja a szerepet, így csak akkor válogatják be, ha Stone maga állja a fiú fizetését
− írja az Index.
Az akkor még A-listás színésznő belement az üzletbe, a Tristar Pictures pedig beválogatta DiCapriót, aki a napokban úgy nyilatkozott:
Lehetőségeket ad más színészeknek, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Nagyon sokszor megköszöntem már. Nem tudom, hogy küldtem-e valaha igazi, megfogható köszönetnyilvánító ajándékot, de nem tudom neki eléggé megköszönni.
Sharon Stone 2021-es, The Beauty of Living Twice című könyvében azt írta: „ez a Leonardo DiCaprio nevű kölyök volt véleményem szerint az egyetlen, aki megragadta a szerep lényegét a meghallgatáson, ő volt az egyetlen, aki bejött és sírt, könyörgött az apja szeretetéért, miközben haldoklott a jelenetben”.
A színésznő azt is elmesélte, hogy a stúdió nem rajongott Leóért, és nem értették, hogy Stone miért ragaszkodik ennyire ehhez az ismeretlen sráchoz. Ha visszatekintünk az elmúlt közel 30 évre, akkor bátran kijelenthetjük, Sharon Stone rizikós tétje maximálisan bejött.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak