Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) idei ítéletei nyomán Románia több tízmillió eurós kártérítést köteles fizetni, elsősorban a kommunista rendszerben államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának elmaradása miatt – számolt be a Digi24 román portál.
2025 első hónapjaiban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hat Romániát érintő ügyben foglalt állást. Közülük háromban Bukarest javára döntöttek, míg háromban kötelezték kártérítésre az államot.
A legismertebb eset Calin Georgescu volt államfőjelölthöz kötődik, aki megtámadta a Román Alkotmánybíróság határozatát, amely érvénytelenítette a 2024-es elnökválasztás első fordulóját. Ebben az ügyben az államnak adtak igazat.
Egy másik, Románia által megnyert pert három, 2017-2018-ban hivatali visszaélés miatt börtönbüntetésre ítélt bíró indított.
A harmadik keresetet, amelyet egy sikkasztás és pénzmosás miatt elítélt üzletasszony indított, eleve elutasították, mivel nem tartotta be a panasztételre vonatkozó határidőt.
Elbukta viszont a román állam azt a pert, amelyben több mint 50 állampolgár tett panaszt, hogy hiába születtek jogerős bírósági döntések a kommunista rezsim idején államosított tulajdonuk visszaszolgáltatásáról, azokat nem hajtották végre.
Ebben az egyetlen eljárásban több tízmillió eurós kártérítést állapított meg az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Kötelezték a román államot, hogy három hónapon belül fizessen az érintetteknek mintegy 68 millió eurót, vagy egy éven belül adja vissza az ingatlanjaikat.
Az eljárás során a legnagyobb kártérítést 61 millió euróban állapították meg, 17 ezer hektárnyi erdőre a Máramarosi Borsán, a területet a Borsai Zenekari Egyesületnek ítélték.
Egy másik, az államot elmarasztaló ügyben 1700 eurót ítéltek meg egy befolyással üzérkedésért elítélt rendőrtisztnek, miután kimondták, hogy a hatóságok megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát.
A harmadik olyan eset pedig, amelyben a román állam pert vesztett, egy 2016-ban a bukaresti Operában kitört botránnyal kapcsolatos, amelyet közösségi médiában vitattak meg. A román államnak 16 805 euró kártérítést kell fizetnie, amiért korlátozta egy blogger szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát.