Repülő autó kerülhet piacra 2026-ban. Olyan, amely több mint 240 km/h-s sebességet tud elérni a levegőben, a most bejelentett ára pedig 800 000 és 1 millió dollár között mozog. A jármű elölről egy sportkocsira hasonlít, de hátul két szárnnyal és egy légcsavarral van felszerelve. Így kell elképzelni a légiautót.
2021-ben a jármű első példánya hivatalos légialkalmassági bizonyítványt kapott a Szlovák Közlekedési Hatóságtól, miután sikeresen, 70 órányi repülési tesztet hajtott végre az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) szabványainak megfelelően, több mint 200 felszállással és leszállással – írta meg az IFL Sience. Sikeresen végrehajtotta az első városok közötti járatot is, egy 35 perces repülőutat a nyitrai nemzetközi repülőtérről a pozsonyi nemzetközi repülőtérre 2021. június 28-án.
A jármű második változatának tesztelésére még az idén nyáron sor kerül, és hamarosan ez lehet az, amelyik kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz.
A autónak földi és repülő üzemmódja is van, a földön óránként 200 kilométeres, a levegőben pedig több mint 250 kilométeres sebességet érhet el. Repülési hatótávolsága 1000 kilométer.
A Klein Vision társalapítója, Anton Zajac szerint – ahogy arról a TNW is beszámolt – az AirCar 2 egy sorozatgyártásra kész prototípus, amely 800 000 és 1 millió dollár közötti áron kerülhet piacra.
Az AirCar egy életre szóló álmot valósít meg, hogy a repülés szabadságát a hétköznapi emberek kezébe adja. A sorozatgyártású prototípusunk bevezetésével egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy átalakítsuk a világ mozgását – az utat és az eget a személyes mobilitás új dimenziójává egyesítjük
– fogalmazott Anton Zajac.
Lehet, hogy ez az utazási forma nem mindenkinek való, de néhányan esetleg kombinálnák a jogosítvány és a pilótaengedély megszerzését egy ilyen egyedülálló személyszállítási rendszerhez.