Amatőr csillagászt világszerte évente mindössze ha tizet ér az a szerencse, hogy elsőként észlel extragalaktikus csillagrobbanást, azaz egy szupernóva születését. Magyarországon nem hivatásos csillagásznak ez a dicsőség csak a múlt század végén s e században is mindössze egyetlen egyszer adatott meg. Most azonban a Nemzetközi Csillagászati Unió visszaigazolta: a Ludányhalásziban élő Berkó Ernő egy órával megelőzve a brit csillagászati társaság szupernóvavadászát, Ron Arbourt, s elsőkét készített felvételeket az SN 1999by-ról.
Aki az eget kémleli, lát néha érdekes dolgokat - mondja szerényen Berkó Ernő, aki azért segített szerencséjének, mégpedig azzal, hogy harminc éve majd minden éjszaka az égboltot kémleli és tanulmányozza a csillagkatalógusokban történt minden apróbb változást. Övé a legnagyobb átmérőjű csillagászati távcső Nógrád megyében, ám érdekes módon világra szóló felfedezését nem ezzel tette, hanem egy mindössze tíz centiméteres optikával, ugyanis csak erre tudja azt az időszerkezettel ellátott kamerát rászerelni, amelynek segítségével digitális felvételeket készíthet, s versenyt futhat a világhálón a hozzá hasonlóan megszállott csillagkutatókkal és a felfedezőként való bejegyzésnél lényeges idővel. Ma már automata távcsöveikkel az égi vadászok a fényesedés kezdeti szakaszában elcsípik a szupernóvákat, a távcsövek méreteire jellemző, hogy a lencseátmérőt itt többnyire méterekben számolják. A magyar felfedezőé ez esetben 0,1 egységnek tekinthető, ami matematikailag szinte valószínűtlenné teszi a világelsőséget.
Április 30-án azonban a szerencse Berkóra mosolygott. Az Oroszlán csillagkép középső részén lévő galaxisokat böngészte, ám a felhők miatt átkalandozott a Nagy Medve csillagképben látható NGC 2841-es galaxisra. Nyolc felvételt készített CCD-kamerájával s legnagyobb meglepetésére a parasztportájuk udvarára magával vitt, az övénél lényegesen nagyobb teljesítményű távcsővel készített felvételek eredményeit rögzítő atlaszokban nem szerepelt az akkor még csak halványan látszó objektum. Lázas készülődésbe fogott: az ellenőrzéshez szükséges CD-k használatához az addig fekvő helyzetben használt számítógépet visszaállította természetes állásába, a monitor lekerült a fűbe s a Guide nevű program segítségével pásztázni kezdte az általa vizsgált területet. Ismert kisbolygónak, üstökösnek, változó csillagnak itt semmi nyoma sem volt. A gyanút erősítette a leghalványabb csillagokat is számon tartó USNO katalógus, s a tény, hogy az a bizonyos valami nem mozdul.
Beindult a gépezet, az interneten megkereste a JATE csillagdáját, majd eljutott R. Evanshez, az Ausztráliában élő csillagászt a világ legeredményesebb amatőr szupernóvavadászaként tartják nyilván. Innentől segítő kezekbe kapaszkodhatott Berkó, egyedül a felhősödések okoztak némi problémát a kontrollfelvételek készítése szempontjából. Eredményei azonban eljutottak az IAU Circularhoz, amely néhány nap múlva körlevélben tudatta, független felfedezésként ismeri el Berkó SN 1999by-ját.
TA. L.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.