Reisz András szerint a meglepően hosszú ideje tartó hűvös idő oka, hogy márciusban a sztratoszférában bekövetkezett hirtelen felmelegedés eredményeként a megszokott, hideg poláris örvény felbomlott. Ezzel olyan helyzet állt elő, amelyben a meleg levegő felhatolt a sarkkör irányába, a hideg levegő pedig hosszan elnyúlva elindult Közép- és Kelet-Európába. A meteorológus az Index Kibeszélő műsorában elmondta, szerinte ez a mostani május lesz az egyik leghidegebb a hőmérsékleti adatok rögzítésének kezdete óta. Viszont a mostani szokatlanul hűvös időjárás jelen van Észak-Amerikában is, közben a Brit-szigeteken, Izlandon vagy Grönland északi részén az évszakhoz képest melegebb van.
Tulajdonképpen most fejre állt a légkör.
A szakember elmondta, kollégáival aggódva nézi az előrejelzéseket, lassú lesz az átalakulás, még napokig velünk marad a frontokkal, csapadékkal, széllel tarkított hideg idő.
A meteorológus hozzátette, több nemzetközi előrejelzést is elemeztek. A Max Planck Intézet friss tanulmányában kimutatta, hogy az elmúlt 60 évben az Atlanti-óceán északi felén háromévente kialakul hőfelhalmozás, amelynek a végén mindig brutális hőség szakad Európára.
Bár most vagyunk a következő 3 éves periódus végén, mégsem lehet egyértelműen állítani, hogy ez idén is bekövetkezne. Ezek alapján tehát nem mondhatjuk egyértelműen, hogy ez a nyár a szokásosnál is melegebb lesz.
Egy másik előrejelzés, a Severe Weather Europe szerint aszályos, száraz, forró augusztusunk lesz. Reisz András erre rámutatva felhívta a figyelmet arra, hogy ez tájékoztató jellegű prognózisnak jó, de ne nem szabad elfelejteni, hogy ugyanezek az intézetek a tél végén egyáltalán nem jelezték előre, hogy rekordhideg lesz az idei május Kelet- és Közép-Európában.
fogalmazott a meteorológus.
Évente akár tíz tornádó is lecsaphat hazánkra, ezreket mozgósítanak
Legutóbb egy hónapja volt tornádó hazánkban, a kormányzat készül a szélsőséges időjárás okozta károk gyors kezelésére. Az éghajlatváltozás hatására egyre súlyosabbá váló viharok, mint szélsőséges időjárási események kezelésére a magyar hivatásos katasztrófavédelmi szerv állománya felkészült, továbbászükség esetén az eseménykezelésbe az alapvető viharkár-elhárítási tevékenység végzésére minősített 115 önkéntes mentőszervezet is bevonható, több mint 2000 fővel. Itt olvashat erről többet >>>