A világszervezetből való kilépésüket fontolgatják a magyar reformátusok, szerintük ugyanis ott egyre inkább megjelenik a woke ideológia - hangzott el az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában kedden.
Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy
közös levélben tiltakozik a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület a Református Egyházak Világközösségénél annak ideológiai egyoldalúsága, az érdemi teológiai párbeszéd hiánya, illetve a magyar reformátusokkal szembeni "tiszteletlen és gúnyos" hangnem miatt, ezért felülvizsgálják a közösségben betöltött tagságukat.
Az MTI tudósítása szerint a püspök a műsorban elmondta: az elmúlt két évtizedben már történtek olyan irányváltások elsősorban a nyugat-európai és a tengerentúli egyházaknál, amelyekkel valójában megtagadják a Biblia tanítását, a hitvallások érvényességét, és ehelyett egy egészen "szélsőséges aktivista magatartásformát és mondanivalót" vállaltak fel, amit megpróbálnak ráerőltetni a közép-kelet-európai egyházakra is.
Kifejtette: a Szentírás kétezer éven keresztül elfogadott értelmezése helyett lényegében a jelenlegi közbeszédhez próbálják társítani a Szentírás értelmezését, és ugyanez történik a férfi-nő kapcsolat vagy a házasság a bibliai értelmezésében is.
A nyugati egyházak értelmezésében a gender- és az LMBTQ-kérdések nem mint létező társadalmi valóságot prezentálják, hanem lényegében egyetértenek velük, és ezt próbálták és próbálják a kelet-közép-európai egyházakra is ráerőltetni - fogalmazott Kolumbán Vilmos.
Hozzátette: ennek része az identitás alapján való megfélemlítés vagy megszégyenítés is; az ankarai hitvallás évfordulója alkalmából 2025-ben kiadott képregényszerű könyvben például a magyar reformátusságot megalázó és őket kifigurázó rajzokkal ábrázolták.
A református egyházak világközössége munkaanyagaiban emellett felhívják a tagegyházakat, hogy izraeli alapkonfliktus kapcsán tartsanak bűnbánatot és ítéljék el a zsidókat, ami "teljes egészében kimeríti az antiszemitizmus fogalmát is", de a munkaanyagban olyan kérés is előfordul, hogy "tartsunk bűnbánatot az LMBTQ kérdésében, illetve fogadjuk el, és ezt lehetőleg ültessük a gyakorlatba" - hangoztatta a püspök.
Kolumbán Vilmos hangsúlyozta: ezek a kérdések "már nem férnek bele", ezért levélben kérték ezek tisztázását a világközösség elnökségénél.
Jelezte: a világközösségből történő kilépésről további egyeztetések szükségesek, de ha ennek már nem látják értelmét, akkor a generális konvent testületei hozzák meg a "kellő döntést".