Százmilliárdos meglepetéssel érkezett a gazdákhoz az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a jubileumi, X. PREGA mezőgazdasági digitalizációs konferencia február 4-i megnyitójára.
Feldman Zsolt elmondta, hogy az agrártárca által tavaly kiírt, illetve idei évben meghirdetésre kerülő agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások egyik legfontosabb célja a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban a digitális átállás, az automatizáció és robotizáció ösztönzése.
Az agrártárca államtitkára bejelentett egy közel 100 milliárd forint keretösszegű, pályázó gazdánként maximum 150 milliós plafonú, 50 százalékos intenzitású, precíziós digitális gazdálkodást támogató pályázatot, amely jelenleg még egyeztetés alatt van és a támogatási kérelmek az év második felében lesznek benyújthatóak rá.
A rendelkezésre álló forrás 97,5 milliárd forint, amely vissza nem térítendő támogatásként adható, tételes elszámolással. Az elnyerhető támogatás maximális értéke gazdálkodónként 150 millió forint lehet.

Az alap támogatás intenzitása 50 százalékos mértékű, melynél kiegészítő támogatás intenzitások:
- fiatal mezőgazdasági termelők esetében +15 százalék,
- termelői együttműködésnél +10 százalék,
- gazdaságátadásnál +15 százalék,
- ökológiai gazdálkodásnál +10 százalék,
- kezességvállalás költsége 10 százalék,
- kamatköltség 10 százalék.
A támogatási összeg legfeljebb 25 százalékáig a kedvezményezett kérelemmel, előleget igényelhet. A projekt fizikai befejezésére rendelkezésre álló időtartam a támogatási okirat véglegessé válásától számított legfeljebb 24 hónap.
A megvalósítás keretében:
- legfeljebb két darab traktor, összesen 20 millió forint, darabonként legfeljebb 10 millió forint értékben,
- legfeljebb egy darab önjáró permetezőgép,
- legfeljebb egy darab szemestermény-betakarításra alkalmas kombájn, legfeljebb 30 millió forint értékben,
- továbbá egy darab RTK modullal ellátott felmérő drón és egy darab anyagkijuttató drón szerezhető be.
Üzemszintű digitális terv benyújtása kötelező – főbb elemei lehetnek:
- fejlesztést követően milyen további lépések valósulnak meg a precíziós gazdálkodási rendszer fejlesztése érdekében,
- a keletkező adatok rendszeres és szisztematikus gyűjtése, tárolása, elemzése hogyan valósul meg a gazdaságban,
- saját vagy munkavállaló szaktudásának a fejlesztése.
- Még egyeztetés alatt áll a támogatott szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos elvárás.
Már nem a gazda szeme, hanem az MI hizlalja a jószágot
A mesterséges intelligencia már az állattenyésztésben is kezd meghatározó szerepet betölteni, pedig erre az ágazatra azt mondták, itt váltható ki legkevésbé az emberi munkaerő. A szakjogász ugyanakkor arra figyelmeztet, az MI segítség, ám tapasztalatot, a gyakorlatot, a megérzést és az intuíciót nem tudja pótolni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
