A Szentszéknek évek óta először sikerült költségvetési többletet elérnie 2024-ben, még Ferenc pápa alatt, ami jelentős fellendülés az évekig tartó hatalmas hiányok után.
A világ legkisebb szuverén állama, a Vatikán szerdán közzétett, 2022 óta első költségvetési jelentésében arról számolt be, hogy összességében 1,6 millió eurós költségvetési többletet ért el, szemben a 2023-as 51,2 millió eurós hiánnyal.
A tisztviselők ugyanakkor igyekeztek lehűteni a túlzott lelkesedést. A jelentésben hangsúlyozzák, hogy a pozitív eredmény nagy része a befektetési
portfólió átrendezéséből származó egyszeri tőkenyereségnek köszönhető. A néhai
Ferenc pápa által létrehozott befektetési bizottság új irányelvei miatt a
Vatikán átszervezte eszközeit, ami ugyan rövid távon komoly bevételt termelt, de nem tekinthető tartós szerkezeti javulásnak.
Mivel a Vatikán nem képes eladósodni,
- hatalmas ingatlanportfóliójából származó bevételekre,
- a vatikáni múzeumokba szóló jegyek eladásából,
- és a hívek adományaiból támaszkodik
a saját finanszírozására és a pénz szétosztására a rászoruló katolikus egyházmegyék között világszerte.
A Ferenc pápa idején kirobbant korrupciós ügyek
megrendítették a hívők bizalmát, köztük egy hírhedt londoni ingatlanbefektetés, amely akár 43 milliárd forintnyi veszteséget okozhatott. Bár a néhai pápa kemény reformokba kezdett, költségcsökkentést vezetett be, háromszor is csökkentette a
bíborosok fizetését, ám a folyamat sok feszültséggel és ellenállással járt.
Az adományok 2015 és 2019 között majdnem negyedével estek vissza, és ez a tendencia még évekig érezhető volt. A Szentszéket ráadásul súlyosan érintette a Covid-járvány, ami a turizmus összeomlásához vezetett. A kínos helyzet ellenére a katolikus egyháznak nyújtott adományok tavaly kismértékben, mintegy 7,6 milliárd forint értékben emelkedtek.
Leó pápa a Villanova Egyetemen szerzett matematika alapdiplomát, mielőtt pappá szentelték volna. Az új egyházfő
energikus kampánnyal kezdte meg a pénzügyek rendbetételét.
Megválasztása után Leó amerikai stílusú adománygyűjtő akciót indított promóciós videókkal, QR-kódokkal és online fizetési lehetőségekkel, hogy visszanyerje a hívek bizalmát. Emellett átszervezte azt az adománygyűjtő bizottságot, amelyet Ferenc pápa betegágyából hozott létre, és hatályon kívül helyezte azt a rendeletet is, amely minden vatikáni vagyont egyetlen intézmény, a Vatikáni Bank felügyelete alá vont volna. A cél világos: stabilabb, transzparensebb és hosszú távon fenntartható pénzügyi működés kialakítása – számolt be róla a Financial Times.
Több püspökség élén is változás jöhet nyugdíjazással, megfiatalítaná az egyházat Leó pápa
Az olaszországi Assisibe látogató katolikus egyházfő az olasz püspöki kar előtt kijelentette: „A megújulás szükséges az evangelizáció kihívásaihoz”.