Dömötör Csaba közölte: nem világos, hogy egyes döntéshozók miért és milyen elvárások alapján akarják Ukrajnát minden más, évtizedek óta tagjelölti státuszban lévő országnál előbb az Európai Unió soraiban tudni.
Utalt rá, hogy egy kiszivárgott brüsszeli dokumentumra hivatkozva a Financial Times arról írt, hogy Ukrajna teljes jogú tagsága esetén 186 milliárd eurót – azaz hetvenezer milliárd forintot – kellene Ukrajnának adni úgy, hogy eddig is Európa volt az ország legnagyobb finanszírozója.
Kijelentette: Magyarországnak több fenntartása is van az eljárással és általában az ukrán tagsággal kapcsolatban, ugyanis Brüsszelben nem adnak semmilyen hivatalos választ arra, hogy az ukrán tagság milyen hatásokkal járna az egyes tagállamokban élőkre nézve.
A Financial Times cikke szerint Ukrajna csatlakozásával a legtöbb, ma uniós támogatásban részesülő tagország nettó befizetővé válna, emellett minden államban 20 százalékkal csökkennének az agrártámogatások azzal, hogy Ukrajna az EU legnagyobb mezőgazdasági termelőjévé válna – mondta.
Szerinte az is érthetetlen, hogy Ukrajnának úgy hoznának létre „gyorsítópályát” – a legnagyobb vívmányaként a békét felmutató – Európai Unió felé, hogy az jelenleg hadviselő ország, amely területének egy jelentős részén orosz csapatok állomásoznak.
Dömötör Csaba szerint a következő időszakban komoly nyomást gyakorolhatnak majd Magyarországra, és „bármi szóba jöhet, amit már megszokhattunk”.
Nemcsak Brüsszelben fog kiakadni a politikai nyomásmérő, Magyarországon is egyfajta politikai black friday akcióba kezdett minden külföldről pénzelt aktivista csoport és baloldali politikus és látványosan meg akarják akadályozni, hogy bármiféle párbeszéd legyen az ukrán tagságról
– vélekedett.
Ezzel együtt „ha ők tízszeres erővel támadják a konzultációt, akkor mi százszoros erővel fogunk ragaszkodni ahhoz, hogy minden magyar elmondhassa ebben a kérdésben a véleményét” – húzta alá Dömötör Csaba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk