Baljós jóslatokkal álltak elő az elemzők: a legnagyobb pálmaolaj-termelő országok, Indonézia és Malajzia exportja 20 százalékkal csökkenhet 2030-ra. A növekvő hiány a következő öt évben alaposan felhajthatja a világszerte több milliárd fogyasztó számára létfontosságú növényi olaj árát - hívta fel a figyelmet elemzésében a Reuters.
A pálmaolajat főként étolajként használják, de sütemények, kozmetikumok és tisztítószerek készítéséhez is. A világ növényi olajkészletének több mint felét teszi ki, a nyerstermék 85 százaléka pedig Malajziából és Indonéziából származik.
Az évtizedek óta szárnyaló termelés után azonban a piac most fordulóponthoz ért, mivel a két termelő együttes exportja várhatóan meredeken visszaesik.
Bár a pénzügyi piacok figyelembe vették az export lassulását, azzal nem számoltak, hogy a kisgazdák által üzemeltetett ültetvények sokkal rosszabb állapotban lehetnek annál, mint korábban gondolták. Az elöregedő és alacsonyabb hozamú fákat ugyanis nem pótolják, ami tovább fokozza a hanyatlást.
Mint a portál megvilágítja, a gazdák azért halogatják az újratelepítést, mert nem akarnak bevétel-kiesést elszenvedni, amíg megvárják azt a 3-5 évet, amíg az új fák egyáltalán teremni kezdenek, majd még pár évig, amíg elérik a csúcstermést. Az újratelepítést ösztönző kormányzati támogatások nem elégségesek ahhoz, hogy átvészeljék ezt a többéves időszakot, és eladósodni sem akarnak.
A kihívást súlyosbítja, hogy a pálmafatelepeket többnyire idősödő földbirtokosok gondozzák, akiknek gyermekei városokba költöztek, így az ültetvényesek nem rendelkeznek sem munkaerővel, sem kellő fizikai kapacitással az újratelepítéshez.
Márpedig a kisgazdák Malajzia és Indonézia ültetvényeinek 40 százalékát kezelik, így létfontosságú szerepet játszanak az ellátási láncban.
A Reuters számításai szerint mindennek köszönhetően
az Indonéziából és Malajziából a globális piacokra érkező érkező pálmaolaj mennyisége akár 20 százalékkal is csökkenhet a következő öt évben.
A két ország együttes exportja körülbelül 37 millió tonnára esik vissza 2030-ra, ami egyötödével kevesebb, mint 2024-ben volt. Eközben az iparági előrejelzések szerint a globális kereslet 2050-re 50 millió tonnával fog növekedni, ami legalább évi 2 százalékos kínálatbővülést igényel. A termelés azonban a becslések szerint mindössze évi 1,5 százalékkal emelkedik majd.
Az egyre szűkösebbé váló készletek pedig óhatatlanul a pálmaolaj drágulásához vezetnek.