Orbán Győző interjút adott a Borsnak a hatvanpusztai gazdasággal kapcsolatban. A miniszterelnök édesapja úgy fogalmazott meg is magyarázta, hogy miért a pletykalaphoz fordult.
„a fiam azt tanácsolta, hogy külföldről fizetett újságíróknak és lapjaiknak ne adjak interjút. Azok csak propagandára használnák. Maguk magyarok, nem?”.
Orbán Győző nem merült bele a témába alaposan, mindössze ennyit mondott: „Hatvanpuszta egy gazdaság. A semmi közepén, mint a neve is mutatja”.
Ellenben nosztalgikus hangulatban emlékezett vissza a múltra: „Apám is, és én is dolgoztunk ott, sőt, a fiam is, nyári diákmunkában. Nagyon sok emlék fűz ide, mondhatni, a fél életem, biztos ezért lett a szívügyem. A rendszerváltás után tönkrement, lerohadt. Szomorú történet. Végül megvásároltam. Vigasztalan állapotok uralkodtak, majdnem romokban minden. Lassan tíz éve dolgozom rajta, hogy helyrehozzam”.
A Orbán Viktor apja annyiban azért belement a hatvanpusztai történetbe, hogy elmondta, trafóház, szennyvízközpont, napelemtelep, műhelyház található a telken, illetve az egykori béresház, ahol a telepen dolgozók lakhatnak. Ezen felül van egy könyvtár, egy tanulóterem és két diáklak.
Felhúztak továbbá egy vendégházat is,:
„ha összejön az egész család, vagyunk vagy ötvenen”. Ugyanezért kellett medence is: „12 unokám és 7 dédunokám van. Eddig”
– magyarázta a vállalkozó.
A Bors feltette a kérdést, miből volt minderre pénze? Orbán Győző erre úgy felelt: „Jól gazdálkodtunk, nálunk nincs, és nem is volt soha semmiféle visszaosztás, mindig minden szabályt betartunk. Közbeszerzésen nem indulunk”.