Hogyan indult el a Bethesda Gyermekkórházzal való együttműködés, és mi volt az a pont, ahol látták, hogy a VR technológia valóban áttörést jelenthet a fájdalomcsillapításban?
Flakstad Emőke: Két irányból jött az ötlet. Az egyik egy nemzetközi példa volt: egy máltai program, amelyet nagyon megszerettünk, és azonnal elkezdtük vizsgálni, hogyan lehetne itthon alkalmazni. Máltán akkor még gyerekcipőben járt a kezdeményezés, kis mintán dolgoztak egy speciális programmal. Ott is azzal kísérleteztek, hogyan lehet a vérvétel feszültségét, fájdalmát, frusztrációját csökkenteni a gyerekeknél. Ez nemcsak arról szól, hogy ott és akkor fáj: a kutatások szerint olyan stresszhelyzetet eredményezhet, amely felnőttkorban tűfóbiához és az egészségügyi ellátások elutasításához vezethet. Előfordulhat, hogy valaki azért nem megy el egy vizsgálatra vagy beavatkozásra, mert volt egy traumatikus élménye, amiből fóbia alakult ki.
A másik irány a Digitális Díj nevű pályázatunk volt, ahol egy orvos nyert egy más típusú alkalmazással. Amikor beszélgetni kezdtünk vele a munkájáról és arról, hogyan szeretné a digitális fejlesztéseket bevinni az egészségügybe, felmerült a VR szemüveg gondolata is.
Az első kérdés az volt, hogy mely területeken fordul elő a legtöbb probléma a gyerekgyógyászatban. Két fő területet találtunk: a töréses balesetek utáni fájdalmas rehabilitációt, valamint az égési sérüléseket. Utóbbi különösen nagy fájdalommal jár, sokszor még egy sebkötözést is altatásban kell elvégezni. Az altatás viszont mindig kockázatos, hiszen műtéti helyzetet jelent. A Bethesda régóta működtet egy profi fájdalomközpontot, így kézenfekvő volt az együttműködés.
Végül nem az égési sérüléseknél indult el a program, mivel az itt ellátott gyermekek sokszor túl fiatalok voltak a virtuális valóság alkalmazásához, vagy az arcon lévő sérülésükből adódóan vált nehezítetté az eszközök használata. A kórházban időközben kialakításra került egy úgynevezett varázsdoboz, amelyben mesekönyvek, színezők és más eszközök segítettek. Innen jött az ötlet: miért ne lehetne benne a VR szemüveg is? Ha a gyerekek ezt választják, már a várakozás közben meg tudnak nyugodni.
Egy lépés volt még innen, hogy megnézzük, milyen programokat lehet futtatni rajta. A Stanford Egyetemnek vannak ingyenesen elérhető szoftverei. Ezeket kifejezetten gyermekek fájdalomkezelésére fejlesztette egy nemzetközi gyermekorvos-csapat. A programok nagy hatékonysággal elterelik a gyerekek figyelmét, megnyugtatják és csökkentik a fájdalmukat. Ezt követően azt is ki kellett találni, ki fogja kezelni a szemüvegeket, hiszen nem terhelhettük a nővéreket, akik a vérvételt végzik. Ekkor született a döntés: a pszichológushallgatók kezelhetik az eszközöket.
Közel ezer gyermek tapasztalta már meg a program hatását, a VR eszközök a kórház több területén jelen vannak. Milyen visszajelzések érkeztek a gyerekektől és a szülőktől?
F. E.: Rendszeresen kérjük a kórházat, hogy küldjenek visszajelzéseket, mert kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak a gyerekek és a szülők. A vizsgálatok után a pszichológushallgatók megkérdezik őket, hogyan érezték magukat. Nehéz mérni, hogy egy tízes skálán hány fokozatot csökkentett a fájdalomból, hiszen mindenkinek más a fájdalomküszöbe. De amikor egy gyerek azt mondja: „Ma születésnapom van, megkaphatom a szemüveget?”, az a legjobb visszajelzés. Ha mindenképp számszerűsíteni szeretnénk, kb. 30 százalékos fájdalomcsökkentést lehet detektálni, ami már önmagában óriási dolog. További terveink vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan fokozzuk tovább ezt az eredményt.
Gyakran az történik, hogy a gyerekek a váróban használják a szemüveget, és mire bejutnak, már annyira megnyugodtak, hogy le is veszik. Nem zavarja őket, ha látják, mi történik. A szülők számára is nagy megkönnyebbülés, amikor azt látják, hogy a gyerekek nyugodtan, akár mosolyogva mennek be. A nővéreknek is könnyebb így dolgozni: sokkal nehezebb vénát szúrni, ha a gyerek feszülten tartja a karját. Összességében tehát három célcsoportunk van: a gyerekek, a szülők és az egészségügyi dolgozók. A visszajelzések mindenkitől kifejezetten pozitívak.
Milyen további céljaik vannak a VR technológia alkalmazásában? Gondolkodnak új terápiás területek bevonásán a kórházzal együttműködve?
F. E.: Abszolút. A program fokozatosan épült fel. Először két szemüveggel indultunk, most már héttel dolgozunk. Kezdetben a vérvételnél használták, most már a gyógytornászok is alkalmazzák. Ez nagyon izgalmas terület: olyan szoftvereket használnak, amelyek sportmozdulatokat imitálnak. A gyerekek úgy érzik, mintha golfoznának vagy teniszeznének, közben pedig a rehabilitációs gyakorlatokat végzik, amelyek önmagukban fájdalmasak vagy unalmasak lennének.
A Bethesdában 2024 óta alkalmazzák a módszert a belgyógyászati osztályon és a sebészeti ambulancián, idén pedig az ultrahangos és az ASD gyermekek altatásos vizsgálataival bővült a kör. A fogászat is egy tipikus félelemforrás, itt is szeretnénk kipróbálni.
Folyamatosan figyeljük, hogyan fejlődik a piac: a legújabb eszközök könnyebben tisztíthatók, ami higiéniai szempontból kulcsfontosságú. A cél az, hogy más intézményekbe is eljuttassuk a programot, és országossá tegyük. Ehhez a Bethesdával közösen tudásanyagot állítottunk össze, amelyet más kórházak is hasznosíthatnak.
A frissen elkészült kézikönyv lényegében ennek egy lépcsőfoka?
F. E.: Így van. Először PDF-formátumban készült el, hogy az újonnan érkező kollégáknak oda lehessen adni. Később fejlesztettünk egy oktató webGL tartalmat, melyben mesterséges intelligenciát is alkalmaztunk, például egy MI hang olvassa fel és segíti az tanulást. Ez illusztrációkat és példákat is tartalmaz, nemcsak a VR, hanem más fájdalomcsillapítási módszerek bemutatásával. Ez közös szakmai munka: mi a technológiai részt hoztuk, a kórház pedig a tudásanyagot.
Hogyan illeszkedik a VR program a One Alapítvány hosszú távú stratégiájába?
F. E.: Nálunk mindig az a cél, hogy az innovációt a mindennapi életbe ültessük át. Nem űrkutatási szintű fejlesztésekről van szó, hanem olyan megoldásokról, amelyek egyszerűen segítenek. Komoly lehetőséget látunk például az oktatásban is. A mesterséges intelligencia nem söpörhető félre: most azon dolgozunk, hogyan tudnánk a pedagógusoknak olyan programokat adni, amelyekkel hatékonyabbá, kreatívabbá tehetik a munkájukat.
Mi történik a gyermekekkel, amikor a VR szemüveget felveszik? Milyen pszichés mechanizmusok segítik a fájdalomcsökkentést?
Székely Ilona Zsófia: Ilyenkor a legfőbb célunk az, hogy a gyerekek nyugodt, relaxált állapotba kerüljenek. A VR szemüveg vizuálisan és hanghatásokkal interaktív élményt nyújt, és ezáltal segít, hogy csökkenjen a szimpatikus idegrendszer aktivitása. Ez az idegrendszeri működés normál esetben a „harcolj vagy menekülj” reakciót szolgálja, de egy egészségügyi beavatkozásnál éppen az ellenkezője a cél: a nyugalom és az együttműködés.
Ha a gyerekek túlzottan izgulnak, akkor olyan stresszválaszok jelentkezhetnek, amelyek akadályozzák a nyugodt állapot kialakulását: emelkedik a pulzus és a vérnyomás. A VR ezért egy szorongás- és fájdalomcsökkentő módszer. Olyan játékokat mutatunk, amelyek barátságosak és kellemes élményt adnak: például kristályokat kell gyűjteniük egy nyugodt környezetben, állatokkal találkozhatnak, miközben relaxáló zene szól. A lényeg, hogy intenzív figyelmet igényeljen, amibe könnyen vissza lehet terelni őket, ha kizökkennek.
Hogyan reagálnak a gyerekek, amikor először találkoznak a VR-ral egy kórházi környezetben? Mik a visszajelzések a szülők és a kórházi személyzet részéről?
Sz. I. Zs.: A gyerekek nagyon örülnek ennek a lehetőségnek. Leginkább 10 éves kor körül választják, inkább a fiúk, de a lányok is. Van, aki rögtön fellelkesedik, ha ismeri a technológiát, másoknak új élmény, de nekik is felcsillan a szemük. Olyan mintha játék közben vizsgálnák meg őket.
A szülők különösen örülnek, amikor gyermekük együttműködőbb, mint korábban. Sokszor megjegyzik: jó lenne, ha a felnőttellátásban is lenne hasonló lehetőség. A kórházi személyzet részéről is nagy a nyitottság. Örülnek annak, hogy van, aki kifejezetten a gyerekek fájdalmával foglalkozik, nem nekik kell erre pluszban figyelni. A VR kezeléséhez jó, ha van külön személy, például önkéntes, de a személyzet közül is többen megtanulták használni, mert könnyen elsajátítható.
Hogyan vonják be az önkénteseket a VR eszközök alkalmazásába?
Sz. I. Zs.: Az önkénteseink jelenleg pszichológushallgatók, de a jövőben gyógypedagógus hallgatókat is szeretnénk bevonni. Képzésük során nagy hangsúlyt kap az elméleti oktatás: tanulnak a fájdalom jelenségéről és működéséről, akut és krónikus fájdalomról, a fájdalomkezelés különböző útjairól, kifejezetten a nem gyógyszeres fájdalomkezelési módszerekről, eszközökről. Ezután gyakorlati tanulással erősítjük meg a tudásukat, lehetőségünk van kipróbálni az eszközöket, tanulni a gyakorlottabb önkéntesektől. Rendszeres workshopokat tartunk nekik, melyeken új módszereket sajátíthatnak el. Nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő kommunikációra is oktatásuk során, például szuggesztív kommunikációs technikákat is tanítunk. Törekszünk elkerülni az olyan üzeneteket, amelyek egy kiszolgáltatott, beszűkült helyzetben negatív tartalmat hordoznak: például nem mondjuk azt, hogy „nem fog fájni”, mert abból a „fájdalom” szó ragad meg, hanem inkább azt, hogy „ez egy kicsit kellemetlen lesz". Fontos, hogy a kommunikáció pozitív és egyben valós üzeneteket közvetítsen, mert ez önmagában is csökkenti a szorongást és a fájdalomélményt.
Melyek voltak a legnagyobb kihívások a módszertani kézikönyv összeállítása során? Hogyan zajlott a folyamat?
Sz. I. Zs.: A kézikönyvet a Bethesda Fájdalomkezelő Centruma és a One Alapítvány közösen dolgozta ki. A szakmai anyag kidolgozását Dr. Major János orvos-igazgató és a centrum vezetője koordinálta. A cél az volt, hogy a kézikönyv gyakorlatias szemléletű legyen: ne csak edukációt adjon, hanem konkrét eszközhasználati és önkéntestoborzási útmutatót.
Nehézséget az jelentett, hogy eddig a jelenlegihez hasonló program még nem volt, nem készült még ilyen koherens, átfogó anyag Magyarországon a nem gyógyszeres fájdalomcsillapításról, így magunknak kellett kitaposni az utat. Az anyag kidolgozása az elmúlt évek jó gyakorlatai alapján, és a nemzetközi szakirodalomnak köszönhetően gördülékenyen zajlott. A legnagyobb kihívást talán az önkéntesek motivációs rendszerének átgondolása, az önkéntes rendszer folytatólagos működtetésének kidolgozása, és az önkéntesek egészségügyi környezetbe, szakdolgozói ellátó csapatba történő beillesztése jelentette.
Beszéltünk a vérvételről, de már a gyógytorna területén is használják a VR eszközöket. Ott mik a tapasztalatok és a visszajelzések?
Sz. I. Zs.: A vérvételnél az a cél, hogy a gyermek nyugodt és mozdulatlan legyen, a gyógytornánál viszont éppen az, hogy mozogjon. A VR mindkettőre alkalmas: nyugalmat ad, de mozgásra is motivál. Ez a legnagyobb erőssége.
A gyógytornászok főként hegkezelésnél, nyújtásoknál és izomsérülések rehabilitációjánál használják. A monoton gyakorlatok így játékossá válnak, amit a gyerekek kíváncsisággal végeznek. Ez változatosságot ad a gyógytornászok munkájához is.
Milyen üzenetet lehetne megfogalmazni a szakmának és a szélesebb közvéleménynek: miért fontos, hogy a fájdalomkezelést az ehhez hasonló innovatív módszerekkel képzeljük el inkább?
Sz. I. Zs.: Ha valaki szkeptikus, azt a gyakorlat győzi meg. Amikor látják például a szülők, hogy a gyerek nyugodtan, ellazultan vesz részt a vizsgálatban, miközben a szakemberek zavartalanul dolgoznak, akkor értik meg, hogy ennek van értelme.
Különösen fontos az akut fájdalom megfelelő kezelése. Ha ez hiányzik, annak hosszú távú következményei lehetnek: krónikus fájdalom, szorongás, depresszió, de bizalmatlanság is az egészségügyi rendszerrel szemben. Ha egy gyerek minden vizsgálatot fájdalmas élményként él meg, később könnyen elkerüli a szűrővizsgálatokat vagy lassabban fordul orvoshoz. A Bethesda ezért mindig arra törekszik, hogy az életkornak megfelelő fájdalomkezelést biztosítson, és a lehető legteljesebben figyeljen a gyerekek igényeire.