A Brent nyersolaj ára vasárnap 10 százalékkal, hordónként 80 dollárra ugrott a tőzsdén.
Az elemzők azt jósolják, hogy az árak akár 100 dollárig is emelkedhetnek, miután lángba borult a Közel-Keletet.
A globális olajár idén jelentősen emelkedett, pénteken elérte a hordónkénti 73 dollárt, ami július óta a legmagasabb érték. A várakozásokat a következő napon érkező potenciális támadások miatti növekvő aggodalom is erősítette. A határidős kereskedés a hétvégén zárva tart.
„Míg a katonai támadások önmagukban is támogatják az olajárak emelkedését, a kulcstényező itt a Hormuzi-szoros lezárása”
– közölte a Reuters érdeklődésére Ajay Parmar, az ICIS energiaügyi és finomítási igazgatója.
Kereskedelmi források szerint a legtöbb tartályhajó-tulajdonos, olajóriás és kereskedőház felfüggesztette a nyersolaj-, üzemanyag- és cseppfolyósított földgáz-szállítmányokat a Hormuzi-szoroson keresztül, miután Teherán figyelmeztette a hajókat, hogy ne haladjanak át a vízi úton.
A globális olajtermelés több mint 20 százalékát szállítják át a Hormuzi-szoroson.
„Arra számítunk, hogy az árak a hétvége után, hordónként 100 dollár közelében nyitnak, talán meg is haladják ezt a szintet, ha a szorosban elhúzódó kiesést tapasztalunk”
– mondta Parmar.
A közel-keleti vezetők figyelmeztették Washingtont, hogy egy Irán elleni háború az olajárak hordónkénti 100 dollár fölé emelkedéséhez vezethet – mondta Helima Croft, az RBC elemzője.
A Barclays elemzői szintén azt mondták, hogy az árak elérhetik a 100 dollárt.
Az OPEC+ olajtermelő csoport vasárnap megállapodott abban, hogy áprilishoz képest napi 206 ezer hordóval növeli a termelést, ami szerény növekedés, és a globális kereslet kevesebb mint 0,2 százalékát teszi ki.
Bár bizonyos alternatív infrastruktúrák felhasználhatók a Hormuzi-szoros megkerülésére, a lezárás nettó hatása napi 8-10 millió hordó nyersolaj-kiesés lenne, még akkor is, ha bizonyos mennyiséget Szaúd-Arábia kelet-nyugati és Abu Dhabi vezetékén keresztül eltudnak terelni
– mondta Jorge Leon, a Rystad energiaügyi közgazdásza, aki arra számít, hogy a kereskedés megnyílásakor az árak 20 dollárral, körülbelül 92 dollárra emelkednek majd hordónként.