A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A közlemény szerint a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról a sajtóban megjelent információk hamisak, félrevezetőek. Ahogy más hasonló esetben, ebben is: az utalványok kézbesítését a posta végzi, és ha a postai kézbesítés nem lesz sikeres – mert a nyugdíjas esetleg nincs otthon és nem veszi át az utalványt –, az nem fog elveszni, hanem a postán átvehető lesz 10 munkanapig, és erről a posta a szokásos módon értesítőt hagy – tették hozzá.

A 30 ezer forintos utalvány papíralapú lesz, többféle címletben, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek. A tervek szerint az utalvány 2025. december 31-ig lesz beváltható a vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon, és az őstermelőknél is – fűzte hozzá a KTK.

A Magyar Posta legkésőbb október 14-ig juttatja el a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, akik utolsóként kapják meg a papírokat, azoknak két és fél hónapjuk lesz a költekezésre. A program 82,7 milliárd forintba kerül, és mintegy 2,6 millió nyugdíjast érint.

A papíralapú utalvány 12 darab címletből áll össze:

  • 3 darab 5000 forintos,
  • 3 darab 3000 forintos,
  • 2 darab 2000 forintos
  • és 2 darab 1000 forintos papíralapú utalványt kapnak a jogosultak.

Minden utalvány sorszámozott, vonalkóddal ellátott, egyedi vízjelet tartalmaz, szerepel rajta a kibocsátó megnevezése, az érvényességi idő, valamint a Magyar Államkincstár által meghatározott biztonsági elemek is garantálják hitelességét.

A nyugdíjas élelmiszer-utalványokra jogosultak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező személyek, akik 2025 júliusában öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat, szülői nyugdíjat, árvaellátást vagy egyéb, nyugellátáshoz kapcsolódó ellátásokat (például rokkantsági, baleseti, mezőgazdasági járadékokat) kaptak.

Az árusoknak ellenőrizniük kell az utalványok érvényességét és a felhasználás tényét kötelesek dokumentálni. Az utalványokat a bankok 2026. február 28-ig válthatják be, amely után a kereskedők készpénzben vagy számlapénzben kapják meg az értéküket.

A program 82,7 milliárd forintba kerül a költségvetésnek, és mintegy 2,6 millió nyugdíjast érint

– derül ki a tervezethez csatolt hatásvizsgálati lapból.