Sokan attól tartanak, hogy a novemberre tervezett nyugdíjkorrekció összege elveszik azok után, akik már nem élték meg a kifizetést. Pedig kevesen tudják, hogy

az elhunyt nyugdíjasokat is megilleti az emelés időarányos része, amelyet a hozzátartozók utólag is igényelhetnek.

A nyugdíjak minden év januárjában az előre becsült infláció mértékével nőnek, ám ha az év közben magasabb drágulás tapasztalható, a kormány korrekciót rendel el. Idén a januári 3,2 százalékos emelést egy 1,6 százalékos novemberi kiegészítés követi. Sokan viszont nem tudják, mi történik ezzel az összeggel, ha a jogosult időközben elhunyt – hívta fel a figyelmet a 24.hu egyik olvasója.

A szabályozás szerint a nyugdíjat a halál hónapjáig folyósítják, a hátramaradt összegekre pedig egy éven belül igényt tarthatnak a hozzátartozók, illetve az örökösök, a hagyatéki eljárás lezárása után.

Farkas András nyugdíjszakértő megerősítette: a novemberi, januárig visszamenőleges korrekció időarányosan az elhunytaknak is jár. A KSH adatai alapján tavaly október végéig mintegy 74 ezer, 65 év feletti magyar állampolgár hunyt el – vagyis több tízezer családot érinthet a kérdés, hogy hozzájutnak-e ehhez a plusz összeghez.