A Magyar Államkincstár elvesztette a fővárosi önkormányzat ellen indított felülvizsgálati pert a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A Kúria minden pontban a fővárosi önkormányzatnak adott igazat a mai tárgyaláson, és helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. További felülvizsgálatnak nincs helye, ezzel megnyílt az út a szolidaritási hozzájárulás a jogtalannak tartott összegek beszedése miatt indított perekben, amelyeket a Kúria döntésére várva függesztettek fel.
A mai határozat perdöntő lehet a felfüggesztett eljárásokban, de nem jelenti azt, hogy az elmúlt években elvont milliárdokat és ezek kamatait automatikusan visszakapja a főváros.
„A fővárosi önkormányzat egyértelműen azt szerette volna elérni, hogy a Magyar Államkincstár a jövőben ne vonhassa le automatikus jelleggel az általa kiállított számlák összegét úgy, hogy előtte küldött egy tájékoztató levelet és kiadta a fizetési kérelmet. A főváros pedig köteles volt hozzájárulni az inkasszóhoz. Az Alkotmánybíróság korábban ugyan elutasította a Fővárosi Törvényszék alkotmányjogi panaszát, de ítéletében lényeges sarokpontokat határozott meg. Többek között kimondta, hogy a szolidaritási hozzájárulás összeg levonását meg kell előznie egy tisztességes, érdemi, az érintettet is bevonó közigazgatási eljárásnak. A tájékoztató levelek kiadása, a beszedési kérelem benyújtása nem egyenlő ezzel. A Fővárosi Törvényszék ítéletében döntően az AB döntésére hivatkozva jutott arra, hogy ezeket a tájékoztatókat nem létezőnek kell tekinteni, a beszedési megbízásokat pedig meg kell semmisíteni. A kincstár pervesztes lett”
– idézte Darák Pétert a Kúria mai ítélethirdetésekor a Népszava.
- 2023-ban 58 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást követelt a fővárostól az állam,
- 2024-ben 75 milliárdot,
- az idén 89,1 milliárdot.
Ha a Kúria ítélete alapján meg is nyeri a felfüggesztett pereket a főváros, a pénzek visszaszerzéséért újabb polgári pereket kell indítani. A kincstár azonban perek nélkül is visszafizeti a pénzt.
A Fővárosi Törvényszék januárban jogerős ítéletében kimondta, hogy az Orbán-kormány jogellenesen vont le 28,3 milliárd forintot szolidaritási hozzájárulás, illetve 6 milliárdot kamat címén még 2023-ban a fővárosi önkormányzat számlájáról. 2023-ban indította a főváros az eljárást, mert a Tarlós-éra óta tizenkétszeresére emelték a szolidaritási hozzájárulást, a mely a fővárosi közszolgáltatások fenntartását veszélyeztette.
A Magyar Államkincstár az ítélet után nem fizetett a fővárosnak, ehelyett felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A MÁK inkasszói ellen azonnali jogvédelemmel próbál védekezni a főváros vezetése, meg is kapták a „felmentést”, de szeptemberben és októberben már levonták a 6,2 milliárdot.
Karácsony Gergely: bevitte a kormány a halálos döfést, válsághelyzet Budapesten
Eddig 46 milliárdot vontak el Budapesttől, ezzel szemben az összes kötelező feladatunkra 22 milliárdot biztosít az állam - írta a közösségi médiában a főpolgármester. Budapest biztonságos működőképessége az elvonás miatt már nem fenntartható - tette hozzá. Erről itt írtunk részletesebben >>>