Túlságosan káros a környezetre a halottak hamvasztása, ezért a CO₂-kibocsátás jelentős csökkentése érdekében 2025-től a krematóriumokat is aktívan bevonják a német fővárost átszövő fűtési rendszerbe.
Háromezer tonna szén-dioxid megy a levegőbe
Berlinben évente csaknem 16 ezer elhunytat égetnek el koporsóval együtt, ehhez két krematóriumban személyenként körülbelül 485 kilowattóra energiát használnak fel.
A baumschulenwegi és ruhlebeni üzemben így összesen 3000 tonna szén-dioxidot bocsátanak ki évente, amit jövőre jelentősen csökkenteni kell a környezet védelme érdekében – írja a Berliner Zeitung.
Megosztó terv: fűteni fognak a hulladékhővel
Ezért a szenátus energiahatékonysági felújításokkal szeretné minimalizálni a kibocsátást az égető létesítményekben, ahol már zajlik a hűtő- és szellőzőrendszerek, a fűtés, a világítás és az épületgazdálkodási technológia felújítása – átállnak a fotovoltaikus rendszerek alkalmazására.
A legújabb tervek szerint pedig a jövő évtől a hamvasztás során keletkező hőt más célokra használják fel.
A lap szerint a baumschulenwegi krematórium hője ezentúl a főváros távhőhálózatába távozik, míg Ruhlebenből a hulladéknergia a szomszédos berlini rendőrség épületébe áramlik.
Amiatt is kénytelenek a lakosságot megosztó átalakításokra, mert a német fővárosban évente jelentősen nő az urnás temetések aránya, míg egyre kevesebb lehetőség van a koporsós földi hantolásra.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz