Lassult a németországi infláció júniusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön ismertetett végleges adatai szerint. Júniusban Németországban a fogyasztói árindex 2,0 százalékkal, tavaly október óta a legkisebb mértékben haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban, májusban 2,1 százalékon állt az éves infláció Németországban.
Havi bázison stagnált a fogyasztói árindex júniusban májushoz képest, amikor 0,1 százalékos emelkedést mértek.
Németországban éves összevetésben
- az energiaárak 3,5 százalékkal estek júniusban, miután egy hónappal korábban 4,6 százalékkal csökkentek,
- az élelmiszerárak lassuló ütemben, 2,0 százalékkal emelkedtek éves bázison a májusi 2,8 százalékos drágulást követően,
- a szolgáltatások ára májusban 3,4 százalékkal, júniusban pedig 3,3 százalékkal nőtt.
A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció a májusi 2,8 százalék után júniusban 2,7 százalékon állt.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés mértéke éves bázison 2,0 százalékra lassult júniusban az előző havi 2,1 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben pedig 0,1 százalékos emelkedést regisztráltak a májusban jegyzett 0,2 százalékos növekedés után.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet