A főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága nem támogatta az 1896 óta Bajza utca nevet viselő metróállomás átnevezését - számolt be honlapján a Közlekedés.
A javaslatot Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester terjesztette elő, aki a Bajza utca – Navalnij emlékműre változtatta volna az állomás nevét, annak kapcsán, hogy 2024 februárjában Navalnij-emlékhelyet állítottak fel a kisföldalatti Bajza utcai megállójának lépcsőkorlátjánál.
A Közlekedés mostani posztjából kiderül, hogy a névváltoztatást az illetékes fővárosi bizottságban hárman támogatták, hárman ellenezték, hárman pedig tartózkodtak a szavazásnál. A nem-gombot nyomta meg Vitézy Dávid, a Podmanizky-mozgalom vezetője is, aki ezt a döntést Facebook-posztjában később úgy indokolta: „Nem gondoljuk helyesnek, hogy még oly alapos morális nemzetközi politikai kiállás eszközeként használjuk a metróállomások neveit”.
Hangsúlyozta, hogy az utastájékoztatásban fontos szempont az állandóság, a kiszámíthatóság, a világosság, a rövid, megjegyezhető név.
"Ezért rövid távú politikai akciók keretében nem szabad állomások neveit módosítani" - szögezte le. „A metróállomások elnevezése nem politikai üzenőfüzet, nem egy Facebook-oldal profilképe, amit havonta cserélgetni lehet aktuálpolitikai események tükrében”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon