Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az eljárás lényege, hogy az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Egy gyors, digitális kérdőív kitöltésével ugyanis könnyedén tisztázható, hogy a hivatal által észlelt eltérés miből adódott, és a hiányosságok is pótolhatók, így elkerülhető az időigényesebb ellenőrzési eljárás. A kapcsolatfelvétellel az is elválik, hogy a hiba, következetlenség valóban csak figyelmetlenség volt, vagy komolyabb visszaélések húzódnak mögötte

– ismertette az adóhivatal.

A NAV olyan cégekkel vette fel a kapcsolatot, amelyeknek a hivatalhoz beérkező online számlaadataik és online pénztárgépforgalmuk jóval magasabb volt, mint amit az áfabevallás értékesítésre vonatkozó soraiban feltüntettek.

  • Az érintetteknek 15 napjuk volt, hogy az Ügyfélportálon tisztázzák az eltérést.
  • A kampány indulásának első hetében már a cégek 75 százaléka átvette az értesítő levelet, 40 százaléka pedig néhány napon belül válaszolt is.
  • Mindössze 15 esetben volt szükség további kockázatelemzésre vagy ellenőrzésre, és összesen 30 adózó számíthat mulasztási bírságra.
  • Csaknem 400 millió forintot pedig önként befizettek a költségvetésbe

– olvasható a NAV közleményben.

Hozzátették, az eljárásban több gyanús cég is felkeltette a NAV figyelmét, kiterjedt számlázási és foglalkoztatotti láncolatokat is feltárt a hivatal. Volt több olyan – egymástól látszólag független – társaság, amelyekre az adataik alapján nem is feltétlenül figyelt volna fel a kockázatkezelés, ám teljesen megegyező tartalommal benyújtott válaszbeadványaikkal maguk fedték fel a közöttük lévő összefonódást.

Az adategyeztetések nem állnak meg, akik ebben a körben nem kaptak értesítést, de adateltéréssel érintettek lehetnek, számíthatnak a NAV megkeresésére. Érdemes már most átnézni a bevallásokat, adatszolgáltatásokat, hogy elkerüljék a bírságot, vagy egy későbbi ellenőrzést – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.