Az MVM visszalép az E.On romániai érdekeltségeinek a felvásárlásáról szóló tranzakciótól erősítette meg az információt a cég, amely jelezte, hogy a folyamat a jövőben újraindulhat, mivel a magyar vállalatot érdekli a romániai piac – írta meg a kronika.ro.

Az MVM visszalépési szándékáról az E-nergia.ro adott hírt, amely forrásai szerint a visszalépés oka az Európai Bizottság által indított vizsgálat, amely az FSR (Foreign Subsidies Regulation – külföldi támogatásokról szóló rendelet) mechanizmusán keresztül további információkat kért a magyar vállalattól a romániai ügylettel kapcsolatban. 

Az MVM hozzátette, ha a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyja a tranzakciót, újraindítja az akvizíciós folyamatot.

„Közép- és Kelet-Európa energiaiparának egyik fő szereplőjeként az MVM Csoport a kezdetektől fogva az átláthatóság és a konstruktív együttműködés szellemében szorosan együttműködött az összes érintett európai és helyi hatósággal. Annak ellenére, hogy Romániában a tervezett tranzakcióhoz szükséges közvetlen külföldi befektetés (FDI) jóváhagyása kapcsán a vártnál nagyobb nehézségekkel szembesülünk, továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a szükséges jóváhagyás megszerzése és a tranzakció sikeres lezárása érdekében” – szögezi le a portálhoz eljuttatott válaszában a magyar vállalat. 

„Továbbra is úgy véljük, hogy a romániai energiapiac rendkívül vonzó a befektetők számára, és bízunk abban, hogy a román állam partnereként beléphetünk erre a piacra, és hogy mind a fogyasztók, mind a romániai energiaszektor végső soron profitálni fog ebből a kooperatív tulajdonosi formából” – zárul az MVM válasza.

Augusztus 20-án a román miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy az MVM által az E.On romániai ellátási üzletágának megvásárlására irányuló tranzakciót a Külföldi Közvetlen Befektetések Vizsgálatával Foglalkozó Bizottság (CEISD) továbbította a CSAT-nak. Ez azt követően történt, hogy a testület nem hagyta jóvá az az akvizíció tető alá hozását.

Kútba eshet az MVM nagy üzlete Romániában

Nincs könnyű helyzetben az MVM: továbbra is vinné a magyar energetikai cég az E.On romániai leányvállalatát, de a szomszédos ország hatóságai ott tesznek keresztbe az ügyletnek, ahol csak tudnak. Erről részletesen még augusztusban írtunk >>>

Az MVM Csoport 2024 decemberében jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.On Energie társaságban. A lakossági és ügyfélmegoldások üzletág adásvételéről szóló megállapodás alapján a magyar állam tulajdonában lévő társaság az E.On 68 százalékos részesedését szerezné meg a csaknem 3,4 millió ügyfelet kiszolgáló E.On Energie Romániában, továbbá 98 százalékos részesedéshez jutna az E.On Asist Complet regionális szolgáltatóban. Az E.On és az MVM között létrejött üzlet értelmében a magyarországi áramszektor meghatározó, egyetlen nemzeti tulajdonban lévő szereplőjének romániai leányvállalata kizárólag a villamos energia és a földgázszolgáltatást, tehát a kereskedelmi tevékenységet venné át, a kritikus infrastruktúrát nem, a német óriásvállalat továbbra is megtartaná a villamosenergia-hálózatait Romániában.