A Bild szerint legalább 24 sérültje van, köztük súlyos állapotban gyerekek is, míg a Süddeutsche Zeitung szerint egy ember életét vesztette abban a tömegszerencsétlenségben, amely csütörtökön történt a németországi bajor fővárosban, Münchenben csütörtökön.
A FAZ már 28 sérültről számolt be 14 órakor, és jelezte, hogy a rendőrség és a tűzoltóság még nem erősítette meg a sajtóban korábban megjelent halálesetet, egy kisgyermek állapota viszont különösen válságos.
Egy Mini Cooper hajtott a Verdi szakszervezet demonstrációján résztvevő tüntetőkbe a belvárosban délelőtt fél 11 körül. A sofőrt elfogták a rendőrök,
a gyanúsított egy 24 éves afgán menedékkérő
– írja a lap.
Délután a német sajtóban megjelent: bár még nem szólaltak meg a hatóságok, de már
terrorcselekményként kezelik a történteket.
A megtámadott tüntetők legtöbbje müncheni közalkalmazott volt, akik nyolc százalékos béremelésért, magasabb jutalmakért és plusz szabadnapokért vonultak utcára ezen a napon.
A békés tüntetést néhány napja előre bejelentették.
Afgán menedékkérő követte el a támadást
Sajtóhírek szerint a tömeges gázolást elkövető sofőrnek esélye sem volt elmenekülni, mert maga is megsérült, és rögtön letartóztatták, miután felgyorsított, majd a müncheni Seidlstrasse-n a tüntetőknek ütközött.
A BBC távirati iroda által idézett értesülése szerint
az autó vezetője lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.
A rendőrség tanúgyűjtési pontot állított fel a közelben és még vizsgálják, hogy az elkövető szándékosan hajtott-e a tömegbe, illetve mi volt a motivációja – írja a Bild.
A FAZ idézi Markus Söder bajor miniszerelnököt, aki kora délután közölte:
"Valószínűleg támadásról van szó, sok jel utal erre"
Claudia Weber, a tüntetést szervező Verdi jelenlévő igazgatója a Bilddel közölte:
az autó egyenesen a demonstrálókba hajtott, szándékosan.
Szemtanúk szerint
a Mini Cooperben két férfi ült, egyikükre rálőttek a rendőrök és elvitték
– ezt a rendőrség is megerősítette.
Az emberek a földön ülnek, sírnak és remegnek
– számol be a FAZ helyszíni tudósítása.
Ki kellett volna toloncolni, de maradhatott
A Ruhr24 délutánra kiderítette, hogy Farhad N. 2016 végén érkezett Németországba, ám a migrációs hivatal elutasította a menedékkérelmét,
viszont úgynevezett "tűrési engedélyt" kapott, ami felfüggesztette a kitoloncolását.
A német sajtóügynökség szerint az elkövető
iszlamista bejegyzéseket osztott meg, mielőtt a müncheni tömegbe hajtott.
A Süddeutsche Zeitung délután közölte, hogy
a nyomozást a rendőrségtől a Legfőbb Ügyészség szélsőséges és terrorizmussal foglalkozó bajor központi hivatala vette át.
Részese voltam a tüntetésnek, és láttam, hogy egy elütött férfi fekszik az autó alatt. Aztán megpróbáltam kinyitni az ajtót, de az be volt zárva
– fogalmazott a támadást követően egy jelenlévő a Bayerischer Rundfunknak.
Mint mondta, végül kijöttek a rendőrök és az autó ablakába lőttek, így jutott ki a sérült férfi az autóból.
Gyerekek is a sérültek között
Dieter Reiter (SPD) München polgármestere délben közölte, hogy a rendőrfőnök tájékoztatása szerint sokan megsérültek, köztük gyerekek is.
A személyautó mások mellett
elütött egy arra járó nőt is, aki a gyerekével volt a helyszínen – mindketten az autó alá kerültek, de több súlyos sérült is van.
A környéket perceken belül ellepték a mentők és mentőhelikopter is érkezett, a jelzések szerint a sérültek közül többen lehetnek életveszélyben – írja a Stuttgarter Zeitung.