Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatbázisa szerint 2021-ben majdnem mindenkit, egészen pontosan a népesség 96 százalékát érintette a derékfájdalom, főként a mozgásszegény életmód és a sok ülőmunka miatt. Magyarországon ez népbetegségnek számít, így bőven van kereslet a megelőzéstől egészen a gyógymasszőrig, csontkovácsig – a fájó derekú embert szinte minden megoldás érdekel.

Czeglédi Tamásról elsőként a blokklánc-technológia ugorhat be sokaknak – ő a Blockchain Koalíció szakmai vezetője –, de az egészségügy világa sem áll távol tőle: már korábban is „kipróbálta” magát ebben az ágazatban, egy humán szöveti startupot vezetett, amely egy magyar innovációnak épített európai piacot, majd spin-off struktúrában a blokklánc és a szövetek „házasításán” dolgoztak, amely létrehozott egy saját szövetbankot is – ehhez egy teljes egészségügyi ellátó és egyetemi kapcsolati hálót kellett kiépíteniük.

Most mégis új vizekre evezett: Czeglédi Tamás és Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta közösen alapították és együttesen birtokolják a Mozgásklinika hálózatot.

Szintén a blokklánchoz kapcsolódik, hogy Szentiványi Rita több mint két évtizedes gyakorlati tapasztalatát összegezve megalkotta a Mozgáspiramist, amelynek koncepcióját elsőként blokkláncra töltötték fel, ami azt jelenti, hogy ez az igazolhatóan első magyar, manuálterápiás új szellemi termék a virtuális térben.

„A feleségem gyógytornász és ő indította útjára még 15 évvel ezelőtt az első magánrendelőjét. A Mozgásklinika franchise ennek a továbbfejlesztett változata” – fogalmazott az Economxnak Czeglédi. Az elmúlt közel másfél évtizedben több mint tízezer páciensük volt, így a tapasztalat és a tudás adott, ezért gondolták úgy, hogy franchise-rendszerben viszik tovább a családi bizniszt.

Czeglédi Tamás
Kép: Földi D. Attila

Szerinte a legfontosabb, hogy időben kell megkezdeni a kezelést, „amikor még nagy hatékonysággal és relatív gyorsan lehet jelentős javulást elérni”, de ugyanilyen fontos a prevenció, azaz a megelőzés, melynek fontosságát ők is állandóan hangsúlyozzák – vagyis a rendszeres testmozgás.

A Covid sokat rontott a magyarok állapotán

Az elmúlt időszakban készítettek felmérést is, mely szerint a Covid-járvány (is) sokat rontott a hazai lakosság általános egészségi állapotán. „A WHO publikációival összhangban a népességre jellemző régóta fennálló tünetek tovább romlottak, a testtömegindexek tovább emelkedtek, és az általános egészségügyi közérzet sem javult, sőt!” – fogalmazott Czeglédi Tamás, aki két további érdekességet is kiemelt. 

 

  • Az egyik, hogy a kisebb vagy jelentősebb életminőséget befolyásoló állapotok fennállása esetén is csak 50 százalékban vesznek részt az emberek bármilyen terápián.
  • A másik ilyen tanulság pedig az volt, hogy az ülőmunkát végzők esetében magasabb a mozgásszervi probléma, de a fizikai munkát végzők esetében jellemzőbb a súlyosabb egészségügyi probléma.

 

Arra a kérdésre, hogy mit tudnak kezdeni napi működésükben ezekkel az adatokkal, Czeglédi elmondta, hogy a felmérésnél leginkább a kíváncsiság vezérelte őket. „A rendelőinkben minden pácienst egyedileg kezelünk. Van egy világos víziónk, miszerint minél szélesebb körben akarunk standardizált és jól követhető gyógytorna-szolgáltatást nyújtani” – tette hozzá.

Akár két év alatt is megtérülhet a befektetés

Jelenleg hat Mozgásklinika-rendelő működik az országban, és már van olyan, amelyik franchise-rendszerben. A távolabbi célokról elmondta, hogy egy jól működő, országos hálózatot terveznek kiépíteni.

Czeglédi beszélt a matekról is:

„egyetlen Mozgásklinika elindításához nagyságrendileg 18 millió forint elegendő”.

Az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy mindössze két év alatt megtérülhet a befektetés, de azt azért hozzátette, hogy ez persze „sok mindentől függ”. „Ami biztos, hogy az általunk használt eszközök jellemzően mechanikusak, így nem avulnak el pár év alatt, mint például egy fogászati rendelő esetében” – fogalmazott portálunknak a társalapító.