A Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentést tett a Szabadság téri székház felújításával összefüggésben felmerült hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt - közölte a jegybank.
A feljelentés alapjául a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának felkérése alapján készített szakértői jelentés szolgál, amely a székház felújítását jogi, műszaki, műemléki és építésgazdasági szakértők bevonásával vizsgálta.
A jegybank tájékoztatása szerint a szakértői jelentés azt is rögzíti, hogy a Magyar Nemzeti Bankot vagyoni hátrány érte, amely alapján a jegybank igazgatósága a rendelkezésre álló valamennyi jogi eszközt igénybe veszi a felmerült kár orvoslása érdekében.
Miként az Economx is beszámolt róla, az MNB hibákkal teli kapta vissza Szabadság téri székházát a felújítást követően. Ezért lehívta a munkálatokért felelős fővállalkozó Raw Development Kft. több milliárdos nagyságrendűre tehető bankgaranciáját, mivel a cég több garanciális javítási utómunkák elvégzését is elmulasztotta.
Mostani közleményében a jegybank hangsúlyozta, hogy az MNB új vezetése elkötelezett a felelős és átlátható gazdálkodás mellett. Ennek érdekében hivatalba lépését követően mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le, valamint áttekintette és racionalizálta működését. A jövőben a törvényi mandátumának megfelelő tevékenységek mentén alakítja munkáját, az ezen kívül eső tevékenységeket mérsékli.