Egy MiG–29-es vadászgéppel gazdagodott a szerb légierő és légvédelem, miután tavaly nyáron megvásárolták azt Magyarországtól.
Ez immár a tizenötödik vadászgépük
– derült ki Szerbia honvédelmi miniszterhelyettesének szavaiból.
A Tango Six szerb portálnak adott nyilatkozatában Nenad Miloradovity elárulta, hogy az üzlet Magyarország és Szerbia között létrejött katonai együttműködés részeként valósult meg.
A szerbek egy olyan magyar vadászgépet vásároltak meg, amely megegyezik az egykori Jugoszláv Néphadsereg vadászrepülőjével, és valószínűleg alkatrészdonorként funkcionál majd.
Történeti előzményként a Magyar Nemzet felidézte, a szerbek által megvásárolt MiG–29-es repülőgép egykor a Dongó századot erősítette. A harci járművet a Magyar Honvédség az Oroszországgal való közös államadósság kiegyenlítéseként kapta még 1993-ban. Hazánk nagyjából 15 éve nem használta ezt a típusú vadászgépet, azóta többször is megpróbálta eladni őket az állam.
A szerb honvédelmi miniszterhelyettes szerint elképzelhető, hogy további repülőgépeket vásárolnak majd Magyarországtól.
Nagyon kedvező feltételekkel szereztünk be nagy mennyiségű különféle technikát, beleértve a légi eszközöket is. A szóban forgó repülőgép az említett beszerzésnek csak egy kisebb szelete. Hogy vásárolunk-e további repülőgépeket, azt hamarosan meglátják
– fogalmazott Nenad Miloradovity az eredetileg orosz gyártmányú géppel összefüggésben.