Az AI miatt egyre több cég csökkent létszámán, technológiai okokra hivatkozva. A globális trendtől azonban merően eltér egy cég - írja a HRportal.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk szerint a robotika és a mesterséges intelligencia épp hogy növelheti a vállalatnál dolgozók számát és a termelékenységet.
A Business Insider vizsgálata szerint 2026-ban több nagyvállalat is leépítéseket jelentett be. A listán szerepel többek között az Amazon, az eBay és az Atlassian is, de más iparágakból is érkeztek hasonló hírek.
Az Amazon januári közleménye szerint, globálisan mintegy 16 ezer vállalati pozíciót szüntet meg, ami az elmúlt időszak második nagyobb volumenű leépítési hulláma a cégnél. 2025 októberében további 14 ezer állás megszüntetését jelentették be. A vállalat vezetése a lépést részben a működés egyszerűsítésével és a bürokrácia csökkentésével indokolta.
A jelenség nem egyedi, hiszen különböző iparágakban sorra érkeznek a létszámcsökkentési bejelentések. A vállalatok egy része a gazdasági környezet változásával, mások a technológiai átalakulással indokolják a döntéseket.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója úgy véli a robotika és az automatizáció elsősorban a termelékenységet növeli majd. A vállalatnál egy dolgozóra jutó teljesítmény „rendkívül magas” lehet, miközben a cég tovább bővíti a csapatát. A Tesla egyik kulcsfontosságú fejlesztése az Optimus humanoid robot, amely a jövőben a gyártási folyamatokban is szerepet kaphat.
A mostani trendek alapján kijelenthető, hogy a mesterséges intelligencia egyszerre költségcsökkentési lehetőség és új növekedési pálya. Emiatt a következő években várhatóan tovább folytatódik a munkaerőpiac átalakulása.
Elöregedőben a magyar munkaerőpiac, jönnek a vendégmunkások?
A GDP-előrejelzések biztatók, a munkaerőpiaci grafikonok viszont dermesztők: az aktív korúak tömegesen esnek ki, miközben az idősebbek száma nő. A trend már megfordíthatatlan.Bővebben>>>