A tanulmány szerzői az egyik legnagyobb amerikai bérszámfejtő szolgáltató, az ADP havi, egyéni szintű nyilvántartásait elemezte, amelyek 2021 és 205 között több millió munkavállaló adatát tartalmazzák. Ezen adatok segítségével szinte valós időben nyomon követhető, hogyan alakulnak a foglalkoztatási trendek, főként az AI terjedése szempontjából kiemelt területeken, mint az ügyfélszolgálat vagy a szoftverfejlesztés.
A Portfolio által szemlézett tanulmány egyik legfontosabb felismerése, hogy az AI gyors elterjedésének a fiatal, pályakezdő munkavállalók a legnagyobb vesztesei, főként a 22-25 év közöttiek.
Az AI által leginkább érintett szakmákban számottevő a csökkenés a pályakezdők körében, az ő korosztályukban a szoftverfejlesztők esetében 2022 vége óta közel 20 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottság, az idősebb korosztályban azonban stabil maradt a létszám, egyes esetekben pedig nőtt. Hasonló minta mutatkozott még más számítógépes szakmák, valamint a szolgáltatási ügyintézők esetében is.
Teljesen más a dinamika ugyanakkor azokban a szakmákban, amelyek kevésbé vannak kitéve az AI-nak: így például a raktári dolgozók és a rendelésfeldolgozók esetében nincs számottevő különbség az életkor függvényében, az egészségügyi dolgozóknál pedig gyorsabban növekszik a fiatal munkavállalók foglalkoztatottsága, mint az idősebbeké.
A tanulmány megállapítása szerint ugyan a munkaerőpiac összességében nincs válságban az AI miatt, a fiatalabb korosztály körében látványosan megtorpant a foglalkoztatás bővülése. Arra is rámutatnak a kutatók, hogy ahol az AI automatizálja az emberi munkát, ott markánsan csökken a foglalkoztatás a fiatalok körében, míg ahol csak kiegészítő szerepet tölt be a mesterséges intelligencia, ott nem stabil, sőt, bizonyos esetekben növekszik a foglalkoztatás.
Ma a gyártás már inkább szól a szoftverről, nem a gépzsírról
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a gyártás mindennapjainak része – mondta az Economxnak Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. Magyarországon ugyan a nagyvállalatoknál egyre több AI-megoldás fut, a kkv-k többsége még csak távolról figyeli a technológiát. Pedig a prediktív karbantartástól az intralogisztikán át a digitális ikrekig számos terület bizonyítja, hogy az AI kézzelfogható versenyelőnyt hoz. A Siemens tapasztalatai szerint az ipari automatizáció új korszaka kezdődik, ahol a fizikai és digitális világ végérvényesen összeér.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.