Az Accenture augusztus végén 779 ezer embert foglalkoztatott, szemben a három hónappal korábbi 791 ezerrel. A cég magyarországi alkalmazottainak száma közel 800 fő.
A világ 120 országában, több mint 40 iparágban szakmai szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalata jelezte, hogy további leépítések következhetnek be, ha az alkalmazottakat nem tudják átképezni a mesterséges intelligencia korára.
Az IT-tanácsadó óriás csütörtökön részletesen ismertette 865 millió dolláros szerkezetátalakítási programját, valamint a tanácsadási projektek iránti gyenge vállalati keresletet és a csökkentett amerikai szövetségi kiadásokat tükröző kilátásokat.
„Feszített ütemterv szerint vállunk meg azoktól az emberektől, akiknek az átképzése – tapasztalataink alapján – nem járható út a szükséges készségek megszerzéséhez”
– mondta Julie Sweet vezérigazgató egy telefonkonferencián az elemzőknek.
Bár az Accenture nem részletezte, hogy hány munkahelyet érintett közvetlenül az átszervezés, a végkielégítések és egyéb költségek az elmúlt negyedévben összesen 615 millió dollárt tettek ki, és a jelenlegi három hónapos időszakban további 250 millió dollár várható.
A vállalat az augusztusig bezárólag záruló évben 69,7 milliárd dolláros bevételről, 7 százalékos növekedésről, valamint 7,83 milliárd dolláros nettó nyereségről számolt be, ami 6 százalékos növekedést jelent.
Az Accenture közölte, hogy a generatív mesterséges intelligencia projektek az új foglalásaikból 5,1 milliárd dollárnyit tették ki a most véget ért évben, szemben az előző évi 3 milliárd dollárral.
„A feltalálóink továbbképzésébe fektetünk be, ami az elsődleges stratégiánk”
– mondta Sweet, megjegyezve, hogy a vállalatnak jelenleg 77 ezer mesterséges intelligencia- vagy adatszakértője van, szemben a két évvel ezelőtti 40 ezerrel.
Míg a nagyszabású digitális transzformációs munka továbbra is erős, a rövid távú tanácsadási projektek iránti kereslet az elmúlt két évben csökkent – adott hírt róla a Financial Times.
Az Accenture a most kezdődött pénzügyi évben 2-5 százalékos bevételnövekedést jósolt, hivatkozva az amerikai szövetségi kormány kiadáscsökkentésére, amely történelmileg a bevétel mintegy 8 százalékát tette ki.
Sweet hozzátette, hogy a vállalat teljes alkalmazotti létszáma a következő évben ismét növekedni fog, mivel a mesterséges intelligenciára és az adatszakértelemre összpontosít.