A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben – írja a Másfélfok, amelynek teljes kutatását itt lehet megismerni.
Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is.
A kutatók szerint az 1991 és 2024 között a társadalmi észlelők által országszerte feljegyzett zivataros napok a május és szeptember közötti időszakban egyértelmű emelkedő trendet mutatnak. Ebben a vizsgált időszakban
- július volt a legzivatarosabb hónap, majd ezt követte kissé lemaradva a június.
- A szeptember – vélhetően az alacsonyabb napállás miatt – pedig a legkevésbé zivataros hónapunk.
- A vizsgált összes hónap közül 2018 júniusa, valamint 1999 és 2002 júliusa emelkedik ki országos átlagban 8-8 zivataros nappal.
A szükséges feltételek – meleg, nedves és labilis levegő, valamint valamilyen emelő hatás – egyre gyakrabban kedveznek a nyári zivataroknak, így növekszik az esélye annak, hogy heves viharok alakulnak ki.
Idén a második legmelegebb és legszárazabb júniust követően, július 7–8-án a gyorsan mozgó, vonalba rendeződő zivatarcellák főként károkozó, helyenként 130 km/h-t elérő széllökéseket és jégesőt eredményeztek, miközben voltak olyan területek is, ahol mindössze néhány milliméter csapadék hullott.
A pesszimista forgatókönyv szerint – amely a jelenlegi kibocsátási trendek változatlanságával számol:
- a század végére akár meg is duplázódhat a zivataros napok száma, és évente akár 34 ilyen nap is lehet a jelenleg megfigyelhető 18 helyett.
Ezzel szemben egy kedvezőbb, a párizsi klímacélok teljesülését feltételező szcenárió szerint
- csak néhány nappal nőhet meg a zivataros napok száma.
A kutatók hozzáteszik: önmagában az, hogy megnő a zivatarpotenciál – vagyis a légköri feltételek alapján számított esélye annak, hogy zivatarok alakuljanak ki –, még nem jelenti automatikusan azt, hogy minden évben több zivatar is lesz.
Ehhez a megfelelő időjárási helyzet és elegendő nedvesség is szükséges, ugyanakkor a klímaváltozás éppen ezeket a feltételeket alakítja át: a melegebb levegő több nedvességet képes tárolni, ami kedvez a zivatarok kialakulásának, miközben a hosszabb száraz időszakok és a gyakran kiszáradó alsó légrétegek csökkenthetik is a zivatarok esélyét. Így a klímaváltozás nemcsak a zivatarok gyakoriságára, hanem azok intenzitására és térbeli eloszlására is hatással lehet.
A kutatás nemcsak az országos átlagokra, hanem a zivataros napok területi eloszlására is kitért.
- A jelenlegi éghajlati viszonyok között az Északi-középhegység és a Tiszántúl térsége emelkedik ki a nagy zivatarpotenciálú napok gyakoriságával, de a délnyugati országrészben is megfigyelhető egy kisebb lokális maximum, amit az Adria felől érkező zivatarláncok is elősegítenek.
- Ezzel szemben Északnyugat-Magyarországon számítanak a legkevésbé zivatarosnak az évek.
- A jövőre vonatkozó szimulációk szerint, különösen a pesszimista forgatókönyv esetén, a zivataros napok számának növekedése leginkább a Duna–Tisza köze, valamint a nyugati és délnyugati területeken lehet jelentős.
Már öt vármegyére riasztást adtak ki
Északias áramlással hűvösebb levegő érkezett és érkezik is a következő napokban Magyarország fölé, bár csökken a záporok, zivatarok száma, de lokálisan még előfordulhatnak. Itt vannak a részletek >>>