Több százezer ember még mindig nem intézte el a postai meghatalmazása megújítását – figyelmeztet a Magyar Posta. A cég adatai szerint a korábban, 2017. július 24. előtt kiadott, „visszavonásig érvényes”

meghatalmazások 2025 végén automatikusan lejárnának, de az állami vállalat a határidőt 2026. szeptember 30-ig meghosszabbította.

Ennek ellenére a becslések szerint mintegy 2 millió meghatalmazás érintett, és október közepéig mindössze negyedmillió esetben történt meg az újítás.

A Sonline cikke szerint különösen a nyugdíjasok vannak veszélyben, hiszen sokan közülük meghatalmazott útján veszik át postai úton érkező ellátásukat. „Előfordulhat, hogy valaki hirtelen kórházi ellátásra szorul, és nem tudja személyesen intézni az ügyet – ilyenkor nagy segítség, ha van érvényes meghatalmazás” – mondta Pető László, a kaposvári Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klub elnöke.

A Magyar Posta arra kéri az érintetteket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra az ügyintézést, mivel a torlódások elkerülése érdekében célszerű már most elindítani a megújítást. Az ügyfelek a részletes tájékoztatót és a szükséges nyomtatványokat a posta honlapján találják meg. Alternatív megoldás lehet, ha a jogosult inkább bankszámlára kéri a nyugdíját, így elkerülhető a postai kézbesítés és a meghatalmazás megújításával járó adminisztráció.