A pert Csárdi Antal független országgyűlési képviselő indította az Államadósság Kezelő Központ ellen, miután korábbi közérdekű adatigényléseit elutasították. A bíróság most szakértőt is bevon az ügybe, hogy tisztázza, mely adatok nyilvánosságra hozatala okozna üzleti érdeksérelmet.
Az ÁKK azzal érvelt, hogy a szerződés bizonyos részei üzleti titkot képeznek, és a nyilvánosságra hozatal aránytalan sérelmet okozna a szerződő feleknek, köztük a kínai állami bankoknak.
A felvett hitel összege, futamideje és célja ismert, de a per azért indult el, mert a magyar kormány nem hajlandó elárulni a hitelszerződés egyéb, egyúttal nem kevésbé fontos részleteit, mint a kamat mértéke, valamint az, hogy mi történik késedelmes fizetés esetén, illetve mi jelenti a felvett hitel fedezetét.
Az ÁKK értelmezése szerint - amelyre hivatkozva meg is tagadja a szerződés kiadását - ezek a nem ismert, ám fontos adatok nem minősülnek közérdekűnek, a szerződés oldalain található aláírások és szignók személyes adatok, a szerződés tartalma pedig üzleti titkot képez, ha ezek nyilvánosságra kerülnek, az aránytalan sérelmet okoz a szerződő feleknek.
A szerdai tárgyalásról tudósító 444.hu azt írta, hogy az alperes, az ÁKK ellenkeresetet nyújtott be, ebben elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte a bíróságtól, másodlagosan az eljárás felfüggesztését, harmadlagosan a kérelem elutasítását. Ezt az ellenkérelmet azonban elutasította a bíró.
Az Economx is beszámolt arról, hogy a 2024 tavaszán felvett 1 milliárd eurós hitelt a China Development Bank, az Export-Import Bank of China és a Bank of China magyarországi fióktelepe nyújtotta, visszafizetési határideje 2027. április 19. A pénzt a tájékoztatás szerint infrastrukturális és energetikai fejlesztésekre fordíthatja a magyar állam.
Az adatok megismerésével kapcsolatban nem ez az első per. A DK-s Varju László is bíróságra vitte az ügyet, és a bíróság kötelezte az ÁKK-t a dokumentum nyilvánosságra hozatalára. A kormány azonban a mai napig nem tett eleget a kötelezésnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban