Elfogadta a román kormány a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet, amely megszüntetné a lehetőséget a teljes megtakarítás felvételére egy összegben.

Az eredeti tervezethez képest a kormány módosított elképzelésein. Így a nyugdíjba vonuló munkavállalók magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetnék fel egy összegben a korábbi tervezetben szereplő 25 százalék helyett - közölte Stefan Daniel Armeanu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság – ASF – alelnöke. Egy másik módosítás 10 évről 8 évre csökkentené azt az időszakot, amely alatt havi részletekben vehetnék fel a jogosultak a fennmaradó összeget.

Az Agerpres hírügynökség azt írta, az ASF-alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezet elfogadása egyik feltétele annak, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet  – OECD – felvegye Romániát tagjai sorába.

Arra a kérdésre, hogy mekkora adóval terheli az állam a magánnyugdíj-kifizetéseket, illetve mekkora jutalékot tartanak vissza az összegből a magánnyugdíjalapok, Armeanu közölte, hogy ez a kifizetés módjától függ.

A megtakarítás 30 százalékának egy tételben való felvételekor a 3 ezer lejt – 235 ezer forint – meghaladó részből levonnak 10 százalék egészségbiztosítási járulékot, az így megmaradó összeget pedig tőkenyereségadóval terhelik. Ez azt jelenti, hogy a teljes megtakarítás 12-13 százaléka illeti meg az államot - magyarázta az ASF tisztségviselője.

Ha azonban a nyugdíjas részletekben veszi fel a megtakarítását, amelyek összege nem haladja meg a 3 ezer lejt, akkor járulékot és adót sem kell fizetnie.

A magánnyugdíj-kifizetési alapok havi 0,05 százalékos jutalékot tartanak vissza a megtakarítás teljes összegéből, a kifizetésekért nem számítanak fel újabb jutalékot - részletezte.

A kedvezményezett korábbi elhalálozása esetén örökösei kapnák meg nyugdíjmegtakarításának kifizetetlen részét. A jogszabály végső formájáról a bukaresti parlament dönt.

Ahogy arról az Economx is beszámolt, Magyarországon tizenöt éve döntöttek a magánnyugdíjpénztárak államosítása mellett.