Az Egyesült Királyság történetének egyik legkeményebb bevándorlási szigorítását jelenti be várhatóan hétfőn Shabana Mahmood belügyminiszter:
aki illegálisan érkezik a szigetre, annak ezentúl húsz évet kell várnia arra, hogy egyáltalán esélye legyen végleges letelepedési engedélyt szerezni.
Mahmood szerint vége a „nagylelkű” rendszernek, amely eddig mindössze öt év után is lehetővé tette a végleges letelepedési engedély (ILR) megszerzését. A miniszter úgy fogalmazott: Nagy-Britannia többé nem kínál „aranyjegyet” azoknak, akik jogtalanul jutnak be az országba.
30 havonta felülvizsgálják
A terv része, hogy a menekültstátusz is teljesen átalakul:
a jelenlegi, hosszú távú védelem helyett minden státusz ideiglenes lesz, és 30 havonta felülvizsgálják, hogy az érintett országa biztonságosnak számít-e. Ha igen, azonnal visszaküldik. A kormány ezzel azt üzeni, hogy a menekültstátusz nem egy életre szóló garancia, hanem egy ideiglenes védelem, amely addig tart, amíg valóban indokolt.
Mahmood a brit támogatási rendszert is teljesen átalakítaná. A belügyminiszter szerint nem tartható, hogy azok is lakhatást és pénzbeli juttatásokat kapjanak, akik dolgozhatnának, de nem teszik.
Mérlegelik a juttatásokat
Ezért a juttatások mérlegelési jogkörbe kerülnének:
a belügy megtagadhatná az ellátást azoktól, akik nem tartják be a szabályokat, illegálisan dolgoznak, vagy egyszerűen képesek lennének eltartani magukat. A cél, hogy az illegális bevándorlás ne legyen „kényelmes opció”.
A szigorítások mögött Mahmood szerint egyértelmű ok áll: az illegális migráció „szétszakítja az országot”, és a Munkáspárt kormányának kötelessége rendet tenni. A belügyminiszter úgy fogalmazott, hogy ezek a változások a második világháború óta a legnagyobb átalakítást jelentik a brit bevándorlási rendszerben. A kormány reményei szerint a húszéves várakozási idő, a rendszeres felülvizsgálatok és a támogatások szigorítása egyértelmű üzenet lesz azok számára, akik a Csatornán át, csónakokkal, rejtőzködve próbálnának bejutni az országba – adott hírt róla a The Telegraph.