A GUS nyári prognózisában még 695 ezer tonnás hagymatermést valószínűsített, ami közel 10 százalékkal több lett volna a tavalyinál, és 2009 óta a legnagyobb mennyiségnek számított volna – írja a fruitveb.hu.
A kedvezőtlen időjárási viszonyok azonban negatívan hatottak a terméskilátásokra.
A lengyel nagybani piacokon a hagyma átlagára igen alacsony, jelentősen elmarad az ötéves átlag szintjétől, miközben az utóbbi időszakban a frisspiaci hagyma ára mégis emelkedő tendenciát mutat: szeptember végén egy kilogramm 1,0-1,4 PLN, azaz mintegy 95-130 Ft/kg között mozog, ami 20 százalékos növekedés az augusztusi árszinthez képest.
Megjelent az import és egekbe szökteti az árakat.
A lengyel piacra megérkezett Üzbegisztánból a hagyma 1,30-1,50 PLN/kg áron, átszámítva 120-140 Ft/kg és Hollandiából is érkezik, amely még drágább, 1,50-1,70 PLN/kg, azaz 140-160 Ft/kg.
Szakértők korábban azt állították, hogy a legnagyobb termésnövekedés idén a korai hagyma szegmensében volt, ám ennek betakarítását követően a kedvezőtlen időjárási viszonyok negatívan hatottak a terméskilátásokra, és ez tükröződik most a piaci árak alakulásában.
Már nem pletyka: megérkezett a lengyel óriás Magyarországra, az egész piacot felforgathatja
Belépett a magyar piacra az Allegro, Kelet-Európa legnagyobb e-kereskedelmi piactere. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban