Április elsejével megkezdődik a magyar közlekedés átalakítása, a 10 miniszteri vállalás teljesítése – jelentette be Facebook-oldalán Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett, legfontosabb célja az volt, hogy olcsóbbá tegye az embereknek a közlekedést, ami a tavalyi új tarifarendszer, az új országos- és vármegyebérlet bevezetésével meg is valósult.
Hozzátette, most azt kell elérni, hogy jobb is legyen a tömegközlekedés, a 10 vállalásból ma kettő megvalósul, elindul az új MÁV-applikáció, amely folyamatosan újul meg, és minden Intercityn mától menet közben is takarítanak.
A következő lépés június elseje – vetítette előre a miniszter:
- bevezetik a késésbiztosítást, amelynek lényege, hogyha 20 percet késik a jármű, akkor 50 százalékot visszaadnak a jegy árából
- az ezer darab új buszból elkezdődik az első 131-nek a leszállítása
- megkezdődik az új, bérelt mozdonyok, vonatok pályára állítása
- valamint a használt, régi járművek felújítása.