Kivonul a magyar piacról a Mediq Direkt Kft., amely eddig a súlyos lábszárfekélyesek és a sztómával élők 60 százaléka számára biztosította a kötszereket, illetve egyéb eszközöket – tudta meg a Népszava. A holland-magyar vegyesvállalat a lapnak nem kommentálta, hogy miért lép le Magyarországról.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a lapnak elmondta, a cég szolgáltatását senki nem tudja pótolni, ők voltak azok, akik, ha kellett, házhoz is mentek egy kötözésért.
2023 óta rendre szigorítják a támogatott kötszerekhez való hozzáférést.
Ennek részben fiskális oka van, másrészt – állítólag – óriásiak a visszaélések, így indokolatlanul sok közpénz folyik el.
- 2023 tavaszától több gyógyászati segédeszköz, köztük a modern kötszerek rendelésének feltételévé tették fotó készítését a sebről, ám máig nem határozták meg ennek pontos szabályait.
- Továbbra sincs lehetőség az elektronikus térbe való feltöltésükre, ráadásul az orvosok nem kaptak sem eszközt, sem forrást arra, hogy ezeket a képeket elkészítsék, vagy esetleg kinyomtassák a dokumentáció mellé.
- Sok orvos éppen ezért már nem is írja fel, például a cukorbeteg súlyos lábszárfekélyeire a korszerű kétrétegű habszivacs kötszert, inkább átálltak a fotózás nélkül rendelhető habszivacsokra.
- Ugyanekkortól a felírható havi mennyiséget is csökkentették.
A kezelés során alkalmazott kötszert kéthavonta cserélni kell, amennyiben pedig a kezelés időtartama eléri a 4 hónapot, a kezelőorvos az egészségbiztosító ellenőrző főorvosának ellenjegyzésével folytathatja a kezelést.
2022 első három hónapjában 2,5 millió kötszer használtak el a betegek, az idén ugyanezen időszakban már csak 1,9 milliót, a nagyon nehezen kezelhető fekélyek gyógyítására használt kétrétegű habszivacs-kötszerekből ugyanezen időszak alatt 59 százalékkal csökkent a felhasznált sebfedők száma.
A NEAK jó pár éve erős kontroll alatt tartja a területet, lehetett volna modernizálni az ellátást, és elkerülni a piacvezető cég kivonulását – tette hozzá Rásky László. Szövetségük azt is kezdeményezte, hogy emeljék a támogatási kulcsokat, hiszen most a NEAK 80 százalékos támogatást ad, amely azt jelenti, hogy egy komoly seb kezelésekor a betegnek havonta 10-12 ezer forintot is hozzá kell tennie.