Két kötelezettségszegési eljárást indított az árréskorlátozások miatt az Európai Bizottság, az elsőt élelmiszerek, a másodikat drogériai termékek miatt kezdeményezte az uniós testület – írta meg a Telex.
A kormányzat olyan szintre korlátozta a különbözetet bizonyos termékek beszerzési és eladási árai között, amely már nem fedezi a termékbeszerzési költségeken túli kiadásokat. Így arra kényszerítik a nem magyar kiskereskedőket, hogy veszteségesen adják el a termékeiket – áll a bizottsági közleményben, amely szerint
a letelepedés szabadsága (ez az EU közös piacának négy alappillérének egyike) előírja, hogy a hatóságok biztosítsák a gazdasági szereplők egyenlő bánásmódját és megkülönböztetésmentességét.
Szintén új eljárást indított az EU, amiért a kormányzat nem nyílt és átlátható pályázattal ítélt oda egy nagy értékű homok- és kavicsbányászati teleknél egy kitermelési szerződést. Az Európai Bizottság úgy vélte, azzal, hogy a szerződést húsz évre ítélték oda, ami még 30 évvel meghosszabbítható, folyamatosan megsértik az odaítélési eljárásból kizárt más érdekelt szereplők jogait.
Az Európai Bizottság mindegyik fenti esetben levelet küldött, a magyar kormánynak, amelynek két hónapja van a válaszadásra.
Közben kiderült, hogy a kiskereskedelmi adó miatt a második körhöz érkezett a Spar ügye, amelyet áprilisban kezdetek vizsgálni. Az osztrák kormány panaszában az áll, hogy szerintük a magyarországi kiskereskedelmi különadó hátrányosan megkülönböztető, és szerintük sérti az uniós jogot, hogy a főleg külföldi üzletláncoknak 4,5 százalékos különadót kell fizetniük, miközben a franchise-ban működők boltoknak csak 0-1 százalékot.