„Visszamenőleges hatállyal mondja ki a keddi kormányrendelet, hogy egyáltalán nem is peresíthető a Fővárosi Önkormányzat kirablása, de a biztonság kedvéért külön is előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban levő pereket meg kell szüntetni. Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz” – reagált a szolidaritási adót érintő legfrissebb kormányrendeletre Karácsony Gergely.

A főpolgármester Facebook-oldalán azt írta, sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során, olyanra azonban nem emlékszik, mint ami kedden történt. Mint fogalmazott:

„Dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni”.

A kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy – Karácsony szavai szerint – ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben.

„A kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának. Remélem, hogy a bíróságok ellen tudnak tartani ennek a rombolásnak. Mert ha nem, az éppen a kormánypárti politikusok számára lesz fájdalmas” – hangsúlyozta Karácsony Gergely. Magyarázatként hozzátette:

„Ennek a rendszernek is vége lesz egyszer. Azt pedig, hogy hogyan lesz vége, a joguralom keretei között vagy a jogot áthágva, azt az dönti el, hogy mire teremt precedenst a jelenlegi hatalom” – írta a főpolgármester.