Kijevben 14 ember életét vesztette, köztük három gyermek, miután az orosz erők az éjszaka folyamán heves bombázást indítottak a főváros ellen – számolt be a BBC. 

Vitalij Klicsko kijevi polgármester közölte, hogy legalább 38-an megsérültek a „masszív” drón- és rakétatámadásban.  Miként Tymur Tkacsenko, Kijev katonai adminisztrációjának vezetője hozzátette: a halottak közül sokan egy ötemeletes lakóépületben tartózkodtak, amely most romokban hever. 120 ember élt a lebombázott épületben.

A megölt gyermekek két, tizennégy és tizenhét évesek voltak. Több mint húsz kerületet ért találat, óvodák és lakóépületek is kigyulladtak.

A romok alatt még reggel is túlélők után kutattak a mentőalakulatok.

Volodimir Zelenszkij délelőtt az X-en úgy fogalmazott: „Ez újabb mészárlás városaink és közösségeink ellen." Egyúttal őszinte részvétét fejezte ki valamennyi érintett családnak. 

Az ukrán elnök azt is hangsúlyozta, hogy ezek a támadások világos üzenetet hordoznak azok számára, akik hetek és hónapok óta tűzszünetet és diplomáciát sürgetnek. 

„Oroszország ismét a ballisztikát választotta a tárgyalóasztal helyett, a gyilkolást a háború lezárása helyett. Ez azt mutatja, hogy még mindig nem fél a következményektől, és egyesek a világban továbbra is szemet hunynak a gyerekek meggyilkolása felett” – írta Zelenszkij.

Az elnök hozzátette, hogy Ukrajna várja Kína reakcióját a történtekre, mivel a Kínai Népköztársaság többször is felszólított a háború kiterjesztésének elkerülésére és a tűzszünetre.

Magyarország reagálását is várja, mint írta: „ gyermekek halála nagyobb érzelmeket kell kiváltson, mint bármi más”. 

Zelenszkij egyúttal ismét szigorúbb szankciók bevezetését sürgette Oroszországgal szemben. „Minden határidő lejárt, számos diplomáciai lehetőség elveszett. Oroszországnak felelősséget kell viselnie minden csapásért, a háború minden egyes napjáért” – fogalmazott.

Az ukrán elnök üzenete alatt már számos ország kormány- és államfője kinyilvánította együttérzését, köztük Emmanuel Macron, Pedro Sanchez, Kaja Kallas és Ursula von der Leyen is jelezte támogatását.

Az ukrán erők tájékoztatása szerint Oroszország közel 600 drónt és több mint 30 ballisztikus és cirkálórakétát lőtt ki az éjszaka Kijevre, ez volt a legnagyobb támadás a főváros ellen ebben a hónapban.