Kármán András magyar közgazdász, a második Orbán-kormány korábbi államtitkára állt a színpadra a Tisza rendezvényén Kötcsén, alig pár méterre a Fidesz évadnyitó rendezvényétől.
Kármán elmondta, hogy nagy feladat áll előttük a Fidesz rossz kormányzása miatt. Magyarországon növekedési válság van – számolt be a 24.hu.
Kiemelte, hogy jelenleg itthon a vállalkozások rendkívül bizonytalan helyzettel állnak szemben.
A Tisza ezzel szemben egy kiszámíthatóbb, egyszerűbb, igazságosabb adórendszert épít.
A legkisebb vállalkozóknak és önfoglalkoztatóknak újra megnyitják a KATA lehetőségét, hogy ne papírokkal, hanem munkával töltsék az idejüket.
Az adópolitikánk vesztesei kizárólag az oligarchák és milliárdosok lesznek – mondta.
Kármán arról is beszélt, hogy a minimálbéres dolgozóknak a mostani 15 százalékról 9 százalékra csökkentik az adóterheit, illetve évi 1 százalékos vagyonadót vezetnének be azoknak, akik 5 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkeznek.