A kormány újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról kedd este. Az újabb kormányzati sarc nem az utolsó csepp a pohárban, ez már a halálos döfés – fogalmazott a Facebookon Karácsony Gergely.
Mint írta,
„eddig 46 milliárdot vontak el Budapesttől, ezzel szemben az összes kötelező feladatunkra 22 milliárdot biztosít az állam. Vagyis abban a nem várt esetben, hogy nem történik újabb kormányzati rablás Budapest pénzéből, már akkor is mínuszban tudunk csak évet zárni. Ez pedig azt jelenti, hogy Budapest biztonságos működőképessége az elvonás miatt már nem fenntartható."
Karácsony szerint az elvett újabb 6,2 milliárd miatt például a budapesti közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető. Hozzátette, a kormánynak több mint fél év is kevés volt ahhoz, hogy az általa is szorgalmazott tárgyalási javaslatukra legalább reagáljon.
„Pedig már lassan az összes állami ellenőrző szerv, minden rövidítés, az ÁSZ, a FÁSZ, az AB, mindenki kimondta: megállapodás nélkül Budapest pénzügyi helyzete nem rendezhető"
– hívta fel a figyelmet.
A ma összeülő Fővárosi Közgyűlésnek, az ott várható politikai adok-kapoknak is ez a válsághelyzet kell, hogy keretet adjon, hamarosan elválik, hogy ad-e kellő felelősséget is – írta Karácsony Gergely.