Zuhanásszerűen visszaestek Japán egyébként felfelé futó idegenforgalmi adatai júniusban. Furcsa módon ennek oka egy mangában szereplő jóslat, amely szerint 2025 júliusában katasztrófa fogja sújtani Japánt – írta meg a CNBC utazási magazinja.

A jóslat egy 2021-ben újra kiadott japán képregényben, vagyis mangában jelent meg, amelynek címe magyarul „A jövő, amit láttam”, szerzője pedig Ryo Tatsuki.

Az utazásokra való hatása pedig onnan ered, hogy a könyv 1999-es eredeti kiadásának borítóján szerepelt egy utalás egy „2011 márciusában bekövetkező katasztrófára”. Több mint egy évtizeddel később, 2011 márciusában pedig Japán valóban a történelem legerősebb földrengését szenvedte el, amely csaknem 20 ezer halálos áldozatot követelt és a fukusimai atomerőmű-katasztrófáját is okozta.

Az újranyomtatott kiadás Amazonon olvasható leírása szerint a szerzőnek „új prófétai álmai” voltak, köztük az, hogy „a valódi katasztrófa 2025 júliusában fog bekövetkezni”. 

CN Yuen, a hongkongi WWPKG utazási iroda ügyvezető igazgatója a CNBC-nek elmondta, hogy ez a hír széles körben elterjedt Hongkongban, ahol a mainstream média, a televíziós hálózatok és a YouTube-influencerek is terjesztették.

Vélhetően ennek köszönhető, hogy a Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet adatai szerint a Hongkongból Japánba érkező látogatók száma júniusban 33,4 százalékkal zuhant az előző év azonos időszakához képest, miután már májusban is 11,2 százalékos csökkenést regisztráltak.

Yuen ügynöksége ennél is rosszabb helyzettel szembesült: áprilisban és májusban 50 százalékos csökkenést tapasztaltak a Japánba történő hongkongi foglalások számában az előző évihez képest.

De a tajvani turisták száma is jelentősen visszaesett, a májusi 15,5 százalékos növekedés után júniusban mindössze 1,8 százalékos emelkedést regisztráltak.

Yuen elmondta, hogy megszokta a természeti katasztrófákkal kapcsolatos utazási visszaeséseket, amelyek általában az esemény után véget érnek. De ezúttal más a helyzet, mert valójában nem történt semmi. Csak pletykák és jóslatok keringenek.

„Ilyen esetet még soha nem láttunk”

– nyilatkozta a CNBC-nek. 

„A manga nem csupán szórakozás; minden korosztály széles körben olvassa, és egyes ázsiai társadalmakban bizonyos kulturális tekintélyt élvez” – mondta el a történtek kapcsán Zimbayah Kamble, a James Cook Egyetem vendéglátás szakának vezető oktatója. Hozzátette, hogy ez, a múltbeli katasztrófák emlékeivel és Japán földrengésveszélyességének valóságával együtt, azt jelenti, hogy az ilyen figyelmeztetések „erősen visszhangzanak” a régióban.

A közösségi médiában felerősített kitalált történet tudományosan megalapozatlan, de meggyőző okot teremthetett az utazás elhalasztására” – tette hozzá Kiattipoom Kiatkawsin, a Szingapúri Menedzsment Intézet vendéglátás- és turizmusmenedzsment tanszékének docense.