A harmadik negyedévben Japán bruttó hazai terméke hat negyedév óta először zsugorodott a hétfőn publikált előzetes adatok szerint. A visszaesés fő oka az amerikai importvámok miatt gyengülő japán export volt.
A japán kabinetiroda által publikált adatok szerint
a 2025. július-szeptemberi időszakban éves bázison a GDP 1,8 százalékkal esett vissza.
A mínusz kisebb lett az elemzők által várt 2,5 százaléknál. Különösen az autóipari kivitel zuhant, miután az amerikai vámemelések hatályba léptek, a korábban előrehozott szállítások pedig kifutottak. Az előző negyedévben 2,3 százalék volt az éves növekedés.
A magánfogyasztás, amely a gazdasági teljesítmény több mint felét teszi ki, csak 0,1 százalékkal nőtt az előző negyedévi 0,4 százalékos növekedés után. A magas élelmiszerárak visszafogták a háztartások kiadási hajlandóságát. A vállalati beruházások viszont 1,0 százalékkal nőttek, ami a várt 0,3 százaléknál nagyobb mértékű növekedés. A nettó export, azaz az export mínusz az import, 0,2 százalékponttal csökkentette a növekedést, szemben az előző negyedévi 0.2 százalékpontos plusszal.
Negyedéves bázison a harmadik negyedévi GDP 0,4 százalékkal csökkent a várt 0,6 százalékos csökkenés helyett, a második negyedévi 0,5 százalékos növekedés után.
Mivel az általános visszaesés nem volt olyan súlyos, mint várták, közgazdászok szerint valószínűleg inkább átmeneti visszaesésről van szó, mint recesszió kezdetéről.
"A visszaesés nagyrészt egyszeri tényezőknek, például a szabályozási változások által érintett lakásberuházásoknak köszönhető" - mondta Maeda Kazutaka, a Meiji Yasuda Kutatóintézet közgazdásza. "Összességében a gazdaságnak nincs erős alapvető lendülete, de a tendencia továbbra is a következő egy-két évben fokozatos fellendülésre utal" - tette hozzá.
A közgazdászok általában úgy vélik, hogy a negyedéves GDP-adatok csak marginális hatással lesznek a Bank of Japan következő kamatdöntésére.
A visszaesés miatt "téves lenne, ha a BoJ decemberben kamatemelést határozna el" - írta az ügyfeleinek szóló jelentésében Aida Takudzsi, a Credit Agricole Japan vezető közgazdásza, Takaicsi Szanae miniszterelnök növekedési stratégiáját kidolgozó testület tagja.
Takaicsi miniszterelnök kormánya jelenleg egy gazdasági csomagot dolgoz ki, hogy enyhítse a háztartásokra nehezedő terheket, amelyeket a megnövekedett megélhetési költségek okoznak.
Katajama Szacuki pénzügyminiszter vasárnap újságíróknak elmondta, hogy a javasolt gazdasági ösztönző csomag értéke meghaladja a 17 billió jent (109,94 milliárd dollárt).
"A tél végétől tavaszig tartó időszakban olyan intézkedések bevezetése várható, amelyek reálértékben javítják a háztartások jövedelmi helyzetét" - mondta Nozaki Ucsiiró, a Nomura Securities közgazdásza.
Az Egyesült Államok és Japán szeptemberben hivatalos megállapodást kötött, amely szerint szinte az összes japán importárura 15 százalékos alapvámot vetnek ki, szemben az eredeti 27,5 százalékkal az autókra és 25 százalékkal a legtöbb egyéb árura.
A Japan Center for Economic Research gazdaságkutató intézet 37 közgazdász megkérdezésével végzett felmérése 0,6 százalékos éves növekedést jósol a negyedik negyedévre.