Semmiképpen sem vártuk, hogy augusztus elején, szeszélyes időjárásban, állandóan figyelnünk kell az előrejelzésket, de érdemes a hétvégén is ezt tenni. Tavaly ezen a napon Szerepen, 40,5 fokot mutattak a hőmérők, ehhez képest a hétvégi 27-30 fok, meg se kottyan – az Időkép adatai alapján.

Szombaton a többórás napsütés mellett gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és napközben egy-egy zápor is kialakulhat. A délies szél mérsékelt, időnként élénk lesz. Délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, illetve nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Vasárnap már szakadozik a felhőzet a front mögött, hosszabb időszakokra kisüt a nap, de még több helyen kell számítani esőre, záporra, zivatarra. Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé lesz élénk, néhol erős. A csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.

Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek: intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Szombaton hideg- és melegfronti egyaránt megterhelhetik szervezetünket.

Napközben fokozódik a meleg, melynek hatására migrén, vérnyomásproblémák, keringési panaszok, fáradékonyság és dekoncentráltság egyaránt előfordulhat.

Késő délután, este a Dunántúlra megérkezik a hidegfront, ami fejfájást, felerősödő ízületi bántalmakat, görcsös panaszokat okozhat.

Záporok, zivatarok környezetében fülledtebbé válik a levegő, nehézlégzés, rosszullét is felléphet, illetve romolhat az asztmások állapota.

A Balatonnál és napközben egy-egy zápor is lehet.

Este, késő este pedig újabb záporok, zivatarok, akár heves zivatarok érkezhetnek nyugat, délnyugat felől. A délies szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 26-28 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Hétvégén egy hullámzó frontrendszer hatására gyakran megnövekszik a felhőzet és szórványosan esőre, záporokra, zivatarokra lehet számítani az Adria térségében.

Az északnyugati szél többfelé megerősödhet, zivatarok környezetében viharos széllökések lehetnek. Szombaton 26-32, vasárnap 23-29 fok várható.

A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 25 fokos.